Ahogy arról a Szabad Magyar Szó is beszámolt, a múlt héten Martonoson falugyűlést tartottak, amelynek a témája a közbiztonság volt.

A Vajdasági Televízió riportja szerint a fórum összehívását hivatalosan nem jelentették be, ezért törvénytelennek minősül. Ugyanis csak Magyarkanizsa polgármestere, illetve a választókerületből kikerült képviselő-testületi tag hívhat össze lakossági fórumot annak megrendezése előtt nyolc nappal.

Martonos: Köpködés, fenyegetés, nemi szerv mutogatása…

Kisgyereket köpködtek le, a temetőből ellopott lámpásokkal fociznak az út közepén, fényes nappal mutogatják a nemi szervüket, a frissen meszelt ház falára vizelnek, s az is megesett, hogy az utcán sétáló lánytól el akarták venni a telefonját, és le akarták tépni róla a nadrágját – ezek hangzottak el többek között a Martonoson rendezett falugyűlésen, amelyen a betelepített roma menekültek okozta problémák szerepeltek a napirenden, akik kénytelenek voltak elhagyni a koszovói, horvátországi és boszniai lakhelyüket.

A riportban egyedül Telek Krisztina, a Szociális Központ igazgatója szólalt meg, aki elmondta, hogy napi kapcsolatban vannak a Martonosra betelepült személyekkel, akiket szociális ellátásban is részesítenek.

„Mi a szociális védelemben pontosan tudjuk, hogy minden egyes családot, minden egyes esetet külön kell vizsgálni. Külön kell meghatározni azt, hogy milyen helyzetben van, kik a családtagjai, munkaképesek-e a családtagok, vannak-e köztük esetleg beteg emberek, beteg gyerekek, milyen munkalehetőségek vannak, voltak-e valamilyen erőszak áldozatai… ez mind mind behatárolja azt, hogy utána a Szociális Központ milyen rendelkezéseket fog hozni ezekre az emberekre” – mondta Telek Krisztina, aki hozzátette, ebben a kulcsfontosságú pillanatban nem kell a haragot szítani, mivel Szerbia az Európai Uniós csatlakozás előtt áll, amelynek egyik kulcspontja, hogy rendezze kapcsolatát Koszovóval.

„Ezt a problémát, amely a martonosi lakosoknak van, nem lehet a véka alá söpörni (ez enyhe képzavar, mivel vagy szőnyeg alá söpörni, vagy véka alá rejteni – a szerk. megj.), de nem szabad kollektív zubbonyt húzni az emberekre. Akár az ő munkába állásuk, és van Magyarkanizsa községben olyan vállalkozás, amely nyitott arra, hogy ezeknek az embereknek munkát adjon, mivel szociális segélyt sem tudnak megvalósítani.”

Az RTV riportja: