„Szeressem a nőt, aki vagyok, pont úgy, ahogy van” Szentesi Éva: Abban a pillanatban a legnehezebb küzdelem nem a rákkal, hanem az önmagammal szembeni harc volt

Szentesi Éva Magyarország egyik népszerű kortárs írója, valamint az egyik legkitartóbb, legbátrabb és legelszántabb rákellenes aktivistája. 2016-ban jelent meg első könyve Hamvaimból címmel. Ebben az elsősorban önmagával folytatott, másodsorban pedig a méhnyakrákkal éveken át tartó küzdelmeit írta le. Végül sikerrel járt, és győztesen jött ki belőle.

Ugyanebben az évben az anyaország vezető online női magazinjánál, a WMN-nél – ahol főmunkatársként dolgozik – egy egyéves cikksorozatot indított el, ami keretein belül egy nagyon erős prevencióra való felhívás kezdődött meg. Ám láthattuk, mint TEDx-előadót (TED-konferencia – 18 perces vagy rövidebb gondolatébresztő és szórakoztató előadás), emellett számtalan televíziós műsor interjúalanya volt. Mindenhol szemrebbenés nélkül beszélt arról, hogy hogyan élte meg a fent említett méhnyakrákkal való küzdelmet, milyen változásokon ment keresztül ezalatt, de hallhattuk őt bírálni a magyar egészségügyet, elmondta véleményét a tavalyi év elején a Magyar Rákellenes Liga botrányt keltő kampányfilmjével kapcsolatban, ami ellen petíciót is indított.

Mi késztetett arra – azon felül, hogy te magad is méhnyakrákban szenvedtél –, hogy Magyarországon ekkora részt és szerepet vállalj a rákbetegség prevenciójának elterjesztésében?

– 2013. december elején, amikor megkaptam az első pontos diagnózist, és kiderült, hogy áttétes méhnyakrákom van, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ezt nem kezelem magánügyként, és hogy erről beszélni fogok. Fontosnak tartottam a saját történetemen keresztül bemutatni azt, hogy hiába figyel oda az ember magára, hiába jár rendszeresen vizsgálatokra és szűrésekre, és hiába huszonéves, a rák igenis kialakulhat nála, mert a rák bármikor, bárkinél kialakulhat. Nyilván öt évvel ezelőtt eszembe sem jutott, hogy ez az egész ekkora vihart kavar.

Az akkori statisztikák alapján nagyjából 500 nő halt meg évente ebben a betegségben Magyarországon.

– Huszonnyolc éves voltam, és nekem sem jutott eszembe egyszer sem, az akkor már fél éve jelentkező tünetek ellenére, hogy rákos lehetek. Közrájátszott ebben az is, hogy a nőgyógyászom az adott tüneteket félrediagnosztizálta. Ám, amikor egy nagyon erős rosszullét után hirtelen szembesülnöm kellett azzal, hogy kemoterápiás és sugárterápiás kezelést fogok kapni, és műtét vár rám, és valószínűleg elveszítem a méhemet, és még ettől is radikálisabb beavatkozásokon megyek majd keresztül, akkor eldöntöttem, erről tudjanak minél többen! Először a Stylemagazinban publikáltam, majd átigazoltam a WMN-hez, és ott még nagyobb teret kaptam és kapok a mai napig a rákedukációs anyagok közzétételében. Az idei évben ezt a teret kiegészíti egy olyasfajta projekt, ami leginkább az iskolás korosztályt célozza meg, illetve tervben és már jobbára folyamatban van, hogy általános és középiskolásoknak, valamint egyetemistáknak is tartok különböző előadásokat. Ezenkívül olyan beszélgetéseket is szervezünk, amelyek a prevencióra épülnek. Azt gondolom, hogy az említett korosztály az, amelyiknek elsősorban kell erről beszélnünk, ugyanis ők képezik a jövőt.

Sikerélményként éled meg azt, hogy kevesebb mint öt év alatt a kiállásoddal és a publikációiddal sikerült a méhnyakrában elhunyt magyar nők számát csökkenteni?

– Abszolút sikerélmény. Nagyon sok lány keres meg, úgy hozzátartozó, mint érintett a történeteivel, rengeteg levelet kapok, ugyanis elérhető vagyok a közösségi oldalak szinte mindegyik felületén, és önmagában már az a tudat, hogy egyetlenegy biztosan van közülük, legalábbis erről az egyről biztosan tudom, hogy az én történetem hallatán fordult orvoshoz, és sikerült megmenekülnie a méhnyakráktól, ez boldoggá tesz. Az, hogy előálltam az életem legeslegnagyobb tortúrájával meg viszontagságával és fájdalmával, és vállaltam a nyilvánosság előtt, majd ennek hatására van olyan, aki ugyanebben a betegségben szenved, és nem hal bele, az óriási dolog.

Mit gondolsz, hogy látod, a magyar egészségügy is hajlik afelé, hogy megerősödjön a rákos betegségekről szóló megelőzés bármely módja?

– Igen, azt gondolom, hogy hajlik, de leginkább azok hajlanak efelé, akik majd most kerülnek ki az oktatásból friss egészségügyi dolgozóként. Mindenki tudja, hogy Magyarországon az egészségügy kérdése egy már nagyon régóta gyűrűző probléma, és hogy szinte teljesen mindegy, hogy melyik párt van hatalmon. Ennek ellenére mégis vannak nagyon becsületes, szívvel-lélekkel dolgozó nőgyógyászok, onkológusok, nővérek… Belőlük kellene, hogy még több legyen, és akkor már csak a hatalmon lévő kormánynak kellene mellétenni azt a befektetést, amit évtizedek óta nem hajlandó egyik vezetés sem.

A rák és a lelki okok

Hogyan éli meg egy nő egy ilyesfajta beavatkozás után a nőiségét?

– Nekem kivették a méhem, sok minden megváltozott a testemen, van rajtam egy óriási vágás, és a beavatkozások előtt, azok tudatában a tükör előtt állva elköszöntem az akkori testemtől. Ennek ellenére, vagyis pontosan ennek a betegségnek köszönhetően kezdtem el szeretni és tisztelni azt a nőt, aki vagyok, és többé már nem utálni úgy, mint ahogy addig azt tettem. Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy egy olyan lány vagyok, akit úgysem akarnak majd feleségül venni, mert fiús vagyok, erős vagyok, harsány vagyok, és hogy én nem vagyok elég finom és kedves, én teljesen más vagyok, mint az átlag, és ezt a karcosságot kellett nekem megszeretnem ahhoz, hogy aztán önmagamat, a saját egyéni nőiességemet szeretni tudjam. El kellett fogadnom, hogy én aztán nem az a lány vagyok, akit fiatalon feleségül vesznek, és aki gyerekeket fog szülni.

Ez azért nem lehetett egyszerű.

– Rá kellett jönnöm arra is, hogy egyáltalán nem ettől függ a nőiesség. Mindenki másként éli meg ezt a dolgot, ezerféleképpen vagyunk nők és emberek, ebben pedig ez a csodálatos. Az én helyzetemben akkor a legnehezebb harc nem a rákkal, hanem az imént felsoroltakkal, az önmagammal szembeni küzdelem volt. A rák azon fajtáinak, amelyek a női szerveket támadják meg, legtöbbször lelki okai is lehetnek. Egyre több orvos veszi számításba a gyógyításnál a tumoros megbetegedések pszichoszomatikus természetét. Nekem is volt az orvosi kezelések mellett lelki terápiám, és a betegségemet a nőiségemmel való békétlenségre vezettem vissza. Egyszóval, nekem ebben a csaknem három évben azt kellett megtanulnom, hogy szeressem azt a nőt, aki én vagyok, méghozzá pont úgy, ahogy van…

Milyen hatásai voltak a nagy port kavaró Magyar Rákellenes Liga kampányfilmjének? Itt is óriási szerepet vállaltál abban, hogy minél gyorsabban lekerüljön a képernyőről az az inkább áldozathibáztató, mintsem megelőzés céljából elkészített reklámfilm, amit a legkiemelkedőbb kereskedelmi csatornák egyike közvetített, szerencsére, nagyjából csak egy hétig.

– Nagyon ingoványos a média és a rákos betegségek közötti kapcsolat. Ezt először akkor tapasztaltam meg, amikor 2016-ban megjelent a könyvem, és felkeresett az akkor még Morning Show néven futó rádiós műsor szerkesztője, aki megkért, hogy menjek be beszélgetni a könyvben leírtakról. Örömmel vállaltam el a feladatot, majd egy héttel később visszamondták a felkérést, arra hivatkozva, hogy a Balázséknak, mint férfi műsorvezetőknek kényelmetlen lett volna a téma, a méhnyakrák témája. Elfogadtam ugyan, de nem értettem, hogy miért kellemetlen egy olyan betegség, ami ennyire sok nőt érint, és nemcsak a nőket, hanem a hozzátartozóikat is. Amikor a Liga ellen elindítottam a petíciót, Balassa Gabriella, aki a Mellrákfórum egyik alapítója, szintén gyógyult rákbetegként a legismertebb közösségi oldalon egy csoportot hozott létre. Ez a csoport „Nem vagyok vádlott” néven futott, és erről megjelent rengeteg anyag a médiában, akkor Bittner Nóra ezeknek a nyomására lemondott, és levették a filmet is mindenhonnan. Ezt abszolút sikerként könyveltük el. A tény az, hogy jelentős hatással bír, ha beszélünk a rákról, és az is, ha úgy beszélünk a rákról, hogy közben nincsenek kicsillagozott részek. Ha beszélünk a halálról is, hiszen az is az életünk része, pont ugyanannyira természetes módon. Örülök, hogy a média ezzel foglalkozik, örülök, amikor azt írják, hogy nekem köszönhetően mentek el szűrésre, és még időben felfedezték a daganatukat. Persze, annak nem örülök, hogy vannak olyan műsorvezetők, akik azt mondják, hogy nekik ez kellemetlen azért, mert ők férfiak, de idővel talán ez is változni fog. Addig meg teszem a dolgom, megyek előre. Ez a feladatom.

Szentesi Éváról röviden

1985-ben született Tiszalökön. Eredeti szakmája díszlet- és jelmeztervező. 2011-ben indította el Rúzs és Tükör című blogját, ekkor kezdett el komolyan foglalkozni az írással. Majd 2012-2015-között a Style.hu-nál főszerkesztőként dolgozott. 2013-ban diagnosztizáltak nála áttétes méhnyakrákot, ekkor döntött úgy, hogy mindezt nem kezeli magánügyként. Betegsége túlélése után munkahelyet váltott, így lett a 2015-ben alapuló WMN.hu magazin főmunkatársa, oszlopos tagja. 2016-ban megírta első könyvét Hamvaimból címmel, 2017-ben pedig Kardos Margit disszidál címen jelent meg második, nagy sikerű noveálláskötete.

A műsorvezető is véleményt formált

A Szentesi Évával való találkozás számomra egy igazi élmény volt. Nyilván nem véletlenül tekintem őt a példaképemnek, nagyon hasonlóak a témával kapcsolatos meglátásaink. Az interjúból kiderült, hogy mennyire nem tudnak mit kezdeni a helyzettel a férfiak, hogy a közéletből közülük senki nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban. A kormányközeli tévé hosszú évek óta alkalmazott műsorvezetője is kénytelen volt a saját állásfoglalását rendíthetetlenül hangsúlyozni az őt is mélységesen felháborító reklámfilm kapcsán, felrúgva ezzel azt a szabályt, hogy egy televíziós műsorvezetőnek pártatlannak kell lennie.

A téma közérdekűsége miatt időről időre foglalkozunk majd a rákbetegséggel, valamint a hozzá tartozó félelmekkel, véleményekkel, bátorítva ezzel mindenkit, aki bármilyen módon kapcsolatba került a kórral.

Pósa Tamara

Az írás a Családi Kör március 22-ei számában jelent meg.