A víz világnapja alkalmából már annyi mindent leírtak, olyan sok helyen, hogy nehéz újat mondani. Mégis meg kell próbálni, hátha sikerül felhívni a figyelmet és fontos lesz holnaptól takarékoskodni vagy meggondolni, mit öntünk a lefolyóba vagy jobban értékelni a csapból folyó vizet…

A víz világnapjának megünneplését 1992-ben, a Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Az ENSZ március 22-ét választotta a víz világnapjának. Minden évben más téma van a középpontban, idén a vizek védelméé a főszerep, méghozzá azzal a jelszóval, hogy „Védd természetesen!“

A világnak mára sajnos szinte minden állóvize, folyója szennyezett valamilyen mértékben, a szennyvizek felét az ipari szennyvizek adják, további egy-egy negyede pedig a lakossági és mezőgazdasági használatból kerül ki. A szennyvizek kilenctizede még mindig tisztítatlanul kerül vissza a vizekbe.

A szennyvízhez el is kell, hogy használjuk a vizet, és annak mennyisége országonként nagyon eltér. A leginkább vízpazarló országok: az Egyesült Államok fejenként 2700 köbmétert fogyaszt évente, az európai átlag 1680, a kínai 1070, az indiai 700 köbméter. Azt lehet mondani, hogy a világ éves vízfogyasztásának harmadát adja az USA, Kína és India.

A mezőgazdaság nagy vízfogyasztó, de óriási mennyiséget használ el az energiatermelés: a kőolaj és a földgáz kitermeléséhez és feldolgozásához is sok vizet használunk, de a széntüzeléstől az atomenergiáig mindenhol rengeteg víz fogy. Szinte minden termék, ami körülvesz minket, víz felhasználásával készül: például egy pamutpóló előállításához 2700 liter víz szükséges, egy liternyi benzinhez 13 liter víz kell, egy papírlaphoz 10 liter, egy csésze kávéhoz 140 liter. Az is meggondolandó, hogy egy műanyagpalack gyártásakor sokkal több víz elfogy, mint amennyi aztán belekerül.

A vízfogyasztás a jövőben csak növekedni fog, egyrészt az emberiség létszámának növekedése miatt, másrészt azért, mert a fejlődő országokban egyre nő a kereslet a víz iránt. A Föld vízkészlete nem végtelen, eleve nagyon kevés az édesvíz és annak is legnagyobb része a sarki jégsapkákban van. Bár megújuló erőforrásról van szó, a növekvő vízszennyezés miatt egyre kevesebb vizünk van, és néhány évvel ezelőtt sajnos átléptünk egy határt: elkövetkezett az a pont, amikor a természet még képes volt visszapótolni az ember által elhasznált és beszennyezett édesvizet. Tehát nemcsak a növekvő vízfogyasztás problémájával kell megküzdenünk, hanem azzal is, hogy mindezt egyre kevesebb vízzel kell megoldanunk. Ez a visszafordíthatatlannak tűnő folyamat nem is olyan sokára valóban oda vezethet, hogy háborúzni fogunk a vízért. Már most is komoly politikai tényező, elég csak Kínára és Tibetre gondolni, ahol Kína azért nem  „engedi el” Tibetet, mert a tibeti föld alatt rejtőzik a kínai édesvízkészlet harmada.

Több, mint egymilliárd ember már így sem jut tiszta és elegendő ivóvízhez. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a fejlődő országokban a szennyezett víz a felelős a betegségek 80 százalékáért.

A felelősségünk így aztán a vízfogyasztásunkkal együtt jelentősen növekszik.

Fotó: cdc.gov