A Világbank három, összesen 225,7 millió euró értékű kölcsönt hagyott jóvá Szerbiának: a pénzt az állami bérek megfelelő módon történő elosztására, valamint az energetikai, a közlekedési és az egészségügyi közvállalatok és közintézetek átszervezésére fordítja majd a szerb kormány – közölte a Beta hírügynökség.

Az egyik konkrét haszon, amelyet 160,6 millió euróból valósítanak meg, az lesz, hogy az állami szférában dolgozók ugyanazért a munkáért ugyanazt a fizetést kapják majd, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) és a Szerbiai Vasút pedig majd csökkentik a kiadásaikat és növelik a bevételeiket, s ennek a kölcsönnek köszönhetően mintegy 70 000 olyan háztartás kap majd támogatást, amely a villanyszámlát képtelen kifizetni.

„Amikor az állami kiadásokkal foglalkozó kérdések kerülnek szóba, akkor a fő probléma mindig az, amellyel Szerbia is szembesül: hogyan lehetne fejleszteni a közszolgáltatásokat, hogy közben az állami kiadásokat is ellenőrzés alatt tartsák. Az intézkedések többek között azt is magukba foglalják majd, hogy a mostani túlbonyolított, az állami szférában jelen levő fizetési elszámolást megváltoztassák, valamint biztosítsák az átláthatóságot és a kiegyenlítettséget” – írta a Világbank.

A Szerbiai Villanygazdaság esetében a kölcsön segít majd abban, hogy az EPS-ben is meghatározzák a munkavállalók optimális létszámát, valamint, hogy a dolgozók képzettségi szintjét is emeljék

Szerbiában a jelenlegi fizetéselszámolási rendszert tizenhat törvény és tizennyolc bérelszámolási alap határozza meg, s mintegy hatszáz szorzóval dolgoznak az intézmények. Ezeket lecserélik egy egyszerűbb és koherensebb rendszerre, amelyet egy törvény szabályoz majd, s így az országban tizenhárom fizetési csoportot és kilenc fizetési osztályt alakítanak ki.

A Szerbiai Villanygazdaság esetében a kölcsön segít majd abban, hogy az EPS-ben is meghatározzák a munkavállalók optimális létszámát, valamint, hogy a dolgozók képzettségi szintjét is emeljék.

A közlekedésben a Világbank kölcsönét többek között arra fordítják majd, hogy a vasúti közvállalatok a 2015-ben az államtól kapott 13,5 milliárd dinár helyett 2018-ban csak 11 milliárd dinárt (93 millió eurót) kapjanak. A vasúti közlekedésben dolgozó munkavállalók számának az optimalizálásával a tervek szerint a fizetésekre 2018-ban 25 százalékkal kevesebb megy majd el, mint 2015-ben.

Vajdaság két lineáris gyorsítót kap

A második kölcsön, ami összesen 40,1 millió euró értékű, legnagyobb része a szerbiai postabank, vagyis a Poštanska štedionica fejlesztésére fordítják, hogy a vállalat működőképességét növeljék.

A harmadik kölcsön 36 millió euró, s ebből Vajdaságnak vesznek két lineáris gyorsítót, amit az az orvostudományban a rákos daganatok sugárterápiájára használnak, valamint egy berendezést a számítógépes tomográfiához, és ezen kívül az egész országban biztosítják a rák kezelésére vonatkozó szabványokat.

(Fotó: 021.rs)