Nem mindennap fordul elő, hogy a legtekintélyesebb amerikai napilap, a Trump által sokat szidott, de még számára is megkerülhetetlen New York Times egész oldalas cikket szentel egy-egy ország politikai körülményeinek – és azt ráadásul a vasárnapi szám címoldalán indítja, közvetlenül a fejléc alatt. Ez történt ma Orbán Viktor rezsimjével. A ritkaságszámba menő óriásriport címe „Fejszével a demokráciára, miközben Európa nyugtalankodik”. Ez jelent meg nyomtatásban, míg az online kiadás a következő címmel érhető el: „Miközben a Nyugat az autokraták felemelkedésétől tart, Magyarország megmutatja a lehetőségeket”.

A New York Times vasárnapi címoldalának központi része

A New York Times vasárnapi címoldalának központi része

Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi magyar hatalom és hívei egyrészt dühödten olvassák a rendkívüli éleslátással készített elemzést, másrészt pedig – talán lelkiismeretük megnyugtatására – lezserül legyintenek, hogy „de hát ez csak a New York Times, tudjuk, hogy ellenségünk a lap – talán akár direkt Soros György megrendelésére ír, hiszen ugyanabban a városban lakik…”

Csakhogy aki megkísérli higgadtan és pártatlanul olvasni a cikket, az gyorsan rájön arra, hogy abban semmilyen valótlanság nem fordul elő. A magyar politikai rendszer 2010 óta folyó gyökeres átalakítása, a Fidesz-hatalom szándékos – és a pártvezér által nyíltan beismert – bebetonozása, valamint az egypárti politikai diktátumnak a közélet minden szférájára való kiterjesztése megdönthetetlen tények a mai Magyarországon. És, tegyük hozzá, legalább egy határon túli magyar közösségben, ahol a helyi etnikai hatalom a hivatalos Budapest tántoríthatatlan csatlósa, az onnan érkező milliárdokból tartja el magát és híveit, ugyanazokkal a hatalmi technikákkal lehetetlenít el mindent és mindenkit, aki nem a szája íze szerint való.

A magyar kormány még csak arra sem hivatkozhat, hogy őt meg sem kérdezték. Mert a szóvivő bizony megszólal benne, míg a hatalmi elit többi tagja rendre elutasította a felkérést. Nem véletlen, hogy egyes határon túli csatlósaik ugyanezt a kényelmes pózt próbálják imitálni.

A riport túl hosszú ahhoz, hogy itt gyorsan ismertessük, de azt még érdemes hozzáfűzni, hogy jegyzetünk megszületésének pillanatáig – több, mint 16 órával a megjelenés után – a magyar állami hírügynökség egyetlen szóval sem kötötte annak létét a magyar nyilvánosság orrára. Márpedig ha a hatalom olyannyira biztos a dolgában és támogatottságában, mint ahogy azt magáról elhitetni próbálja, akkor vajon miért retten meg egy újságriporttól…

Még egy vajdasági vonatkozása van a cikknek. Az utolsó idézet ugyanis a szabadkai származású Illés Zoltán környezetvédelem-politikustól, a Fidesz egykori államtitkárától származik, aki néhány évvel ezelőtt kiesett Orbán pixiséből. „Néha úgy érzem magam, mintha időutazáson lennék a hatvanas évekbe – mondja Illés. – A felszínen ott van a demokrácia minden jellemzője és ismérve, de mögöttük csak egyetlen párt és egyetlen igazság létezik.”


FRISSÍTÉS: Az Orbán-rendszerről szóló riport a New York Times nyolcadik mai legolvasottabb cikke, félezer olvasói kommentárral. A legérdekesebbek azt emelik ki, hogy már az Egyesült Államok is hasonló autokráciává kezd válni, mint az orbáni Magyarország. Íme egy példa:

Xoxarle: „Választási körzetek átrajzolása? Autokrata vezér? Csatlóskapitalizmus? Elpolitizált bíróságok? Vagyonkoncentráció? Úgy hangzik, mint az USA.”