A Vajdasági Szociáldemokrata Liga óbecsei szervezete pénteken felszólította a Vajdasági Magyar Szövetséget, hogy hagyja el a községet irányító koalíciót mert egy elveszített bírósági eljárás miatt összesen 60 millió dinárt kell majd kifizetni.

Óbecse és Törökbecse községek kell hogy kifizessék annak a 2010-ben indult pernek a költségeit, amelynek az újvidéki Gazdasági Fellebbviteli Bíróság vetett véget a Vajdaság Autonóm Tartomány javára meghozott ítéletével.

A németországi Wilshoffen község egy hidat adományozott, amely Óbecsét kötötte volna össze Törökbecsével. Ennek szállítási és összeszerelési költségeire hagyott jóvá kölcsönt a tartományi kormány. Ezt a pénzt nem fizették vissza a szerződésben meghatározott módon, ami miatt bírósági eljárás indult.

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga szerint a Vajdasági Magyar Szövetség felelőtlenül és gőgösen viselkedik, hiszen akkor is és most is a hatalomban volt.

„Bizonyos, hogy az elveszített per költségeit Óbecse község polgárai meg fogják érezni, hiszen az ítélet értelmében a községi költségvetésből 40 millió dinárt kell majd kifizetni“ – áll a Liga közleményében, amelyben hozzáteszik: a történtek miatt el kell halasztani olyan beruházások megvalósítását, amelyek a község lakosai számára létfontosságúak. Például nem fog kiépülni a szennyvízelvezető-hálózat idénre tervezett szakasza és más projektumok megvalósítása is késni fog.

A híd szállítási költségeit Óbecse és Törökbecse községek kellett volna, hogy pénzeljék a tartományi kormány anyagi támogatásával. A tartomány át is utalta az ehhez szükséges eszközöket, de a híd nem készült el, ugyanis túlságosan rövid volt. A hidat végül is a Tiszán Ada és Padé között építették fel – emlékeztet közleményében a Vajdasági Szociáldemokrata Liga.

A nyitóképen az Adát Padéval összekötő Tisza-híd.