Zárónyilatkozattal zárult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülése Budapesten. A dokumentum egy része a vajdasági régióra vonatkozik, ezt közöljük teljes terjedelmében:
1. A KMKF üdvözli, hogy Szerbiának tizenkét csatlakozási tárgyalási fejezetet sikerült megnyitnia és kettőt ideiglenesen lezárnia. Bízik abban, hogy az idén további fejezetek nyílhatnak meg és felgyorsul a folyamat. Sürgeti a 23. csatlakozási tárgyalási fejezethez kapcsolódó Kisebbségi Akcióterv megvalósítását. A Kisebbségi Akcióterv megvalósításának folyamatában a Parlamentnek számos új törvényt kell megalkotnia, a nemzeti kisebbségek jogainak védelme, helyzetük javítása érdekében. Reményét fejezi ki, hogy a nemzeti tanácsokról szóló, valamint a nemzeti kisebbségek jogairól és szabadságairól szóló törvények módosításai hamarosan elfogadásra kerülnek.

 

2. A KMKF támogatja a VMSZ küzdelmét az anyanyelven megvalósuló oktatásért, különösen a kis létszámú osztályok megmaradásának vonatkozásában. Meggyőződését fejezi ki, hogy e törekvés biztosítja a jövőben is a magyar nyelven működő, önálló tagozatok megmaradását, ami az asszimiláció leghatékonyabb ellenszere. Megelégedéssel nyugtázza, hogy az Országos Oktatási Tanács elfogadta a szerb, mint nem anyanyelv oktatására vonatkozó standardokat, amivel kezdetét vette a szerb, mint nem anyanyelv oktatási módszertanának korszerűsítése, annak érdekében, hogy az anyanyelvű oktatáshoz való jog érvényesülése mellett, a szerb nyelv hatékonyabb elsajátításával nagyobb eséllyel érvényesülhessenek a fiatalok a szülőföldön.

3. A KMKF üdvözli, hogy a részarányos foglalkoztatás elvének megvalósulásaként, a VMSZ több törvényjavaslatra benyújtott, elfogadott módosítási indítványai biztosítják, hogy a munkahely-létesítés folyamatában figyelembe kell venni a lakosság nemzeti összetételét, a nemzeti kisebbségek megfelelő képviseletét, valamint a hivatalos használatban levő nyelvek ismeretét, továbbá hogy Szerbiában törvény rendelkezik arról, hogy amennyiben egy kisebbségi és egy többséghez tartozó jelölt azonos képesítéssel rendelkezik, az előbbivel kell munkaviszonyt létesíteni. Ugyanezt tartalmazza a tavalyi év végén elfogadott, a közszolgálatokban foglalkoztatottakról szóló törvény, amely az iskolák, egyetemek, egészségházak, kórházak, szociális intézmények foglalkoztatottjaira vonatkozik. A jogszabály bizonyos munkahelyek esetében feltételként írja elő a nyelvtudási kötelezettséget, részletesen szabályozza a pályáztatási eljárást.

*******

A zárónyilatkozatból választ is kaphattunk az általunk feltett kérdésre, amely úgy szólt, hogy: Bekerül-e a KMKF-zárónyilatkozatába a vagyon-visszaszármaztatási probléma?

A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői, úgy tűnik, nem tartották fontosnak, hogy a vagyon-visszaszármaztatási eljárások során tapasztalt gondok megjelenjenek a Kárpát-medencei Magyar Képviselői Fórum zárónyilatkozatában.

Bekerül-e a KMKF-zárónyilatkozatába a vagyon-visszaszármaztatási probléma?

A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség, mint a Szerb Kormány közigazgatási szerve, sorra utasítja el a jogerős bírósági végzésekkel rehabilitált magyar igénylők kérelmeit, azokra a hét évtizeddel ezelőtti katonai közigazgatási és államvédelmi dokumentumokra hivatkozva, amelyek alapján a második világháborút követően megállapították a kérelmezők felmenőinek bűnösségét – olvasható a február 8-án megjelent Családi Körben.