A Pál utcai fiúk című regényre épülő foglalkozásokkal vesz részt Magyarország a Velencei Biennále Nemzetközi Gyermekkarneválján február 3. és 6. között. A négynapos karnevál alatt a műben szereplő emberi értékekre és témakörökre, mint például az egyén és a közösség kapcsolatára, összetartó erejére, a csapatszellemre és a tisztességes küzdelemre épülő tematikus foglalkozások várják a gyerekeket a Ca’ Giustianan termeiben.

Hevér Lili és Szigethy Zsófia koncepciója alapján, Halász Lilla Anna közreműködésével a gyerekek kipróbálhatják azokat a század elején népszerű játékokat, amelyekkel a regény hősei is játszottak. Harcot folytathatnak a grundért, vagyis a szabad területért, majd az a csapat győz, amelyik el tudja venni a másik csapat zászlóját. A győztes csapat végül elfoglalhatja a képzeletbeli grundot. A program záró részében a gyerekek zászlót készíthetnek maguknak, csapatuknak, vagy egy általuk fontosnak vélt közösségnek – közölte kedden a Római Magyar Akadémia.
A világ egyik legfontosabb kulturális intézménye, a Velencei Biennále kilencedik alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Gyermekkarnevált, ahol koncertekkel, foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. Magyarország harmadszor vesz részt a rendezvényen, három éve Kecskemét mutatta meg zenei kultúráját a magyar biennáleirodának köszönhetően, tavaly a Római Magyar Akadémia szervezésében a MOME és a Szentendrei Skanzen vitt programot Hang-hullámok karneválja címen.
A Római Magyar Akadémia az idén ismét a Szentendrei Skanzennel együtt szervezte meg a magyar részvételt a Publishing Hungary Program támogatásával.

Nyitóképünkön az olasz Roberto Cuoghi alkotása látható az 57. Velencei Képzőművészeti Biennále központi kiállításán, a velencei Arsenale rakparton 2017. május 10-én (Czeglédi Zsolt felvétele / MTI)