Hősként ünneplik a spanyolok Sterbik Árpádot, miután férfikézilabda-válogatottjuk megnyerte az Európa-bajnoki döntőt vasárnap este Zágrábban, a vajdasági születésű kapust pedig a mérkőzés legjobbjának (MVP) választották – írja a MTI.

A spanyol csapat ötödik alkalommal szerepelt a kontinenstorna fináléjában, és négy vereség után először nyert – 29:23-ra legyőzte Svédország együttesét.

Sterbik csütörtök este csatlakozott a kerethez, miután Gonzalo Pérez de Vargas sérülése miatt szüksége volt rá a válogatottnak.

„Otthon voltam, sörrel és sült krumplival a kezemben követtem néhány mérkőzést” – viccelődött a döntő után a 38 éves kapus, aki a világbajnok franciák elleni elődöntőben öt büntetőből hármat megfogott, vasárnap este pedig 38 százalékos hatékonysággal védett.

„Hallottam, hogy már nincsenek jegyek a döntőre, így ez maradt az egyetlen esélyem, hogy élőben láthassam a meccset” – sütött el egy újabb poént.

„Nem tudtam, hogyan és mennyit tudok segíteni a csapatnak, de végül jól ment” – idézi az El País című lap a Bajnokok Ligája-címvédő macedón Vardar Szkopje játékosát.

Sterbik Árpád Európa-bajnok!

A spanyol férfikézilabda-válogatott győzelmével ért véget a horvátországi Európa-bajnokság, miután a zágrábi fináléban 29:23 arányban nyertek a svédek ellen. A spanyol csapatban ott volt és oroszlánrészt vállalt a győzelemből az adai Sterbik Árpád is, aki a második félidőben remekül védett, s jelentős szerepet játszott abban, hogy a spanyol válogatott az első félidőben összeszedett kétgólos hátrányt (12:14) a második játékrész elején nagyon gyorsan ledolgozta, s magabiztos előnyre is szert tett.

Mint kifejtette, nagyon jól felkészültek a mérkőzésre, ennek ellenére az első félidőben nem teljesítettek az elvárt szinten. A szünet után éppen abban bíztak, hogy nem játszhatnak olyan rosszul a folytatásban is, mint korábban.

Szinte minden spanyol, szerb, norvég és dán tudósítást Sterbik fotójával illusztráltak, a legtöbbnek a címe is vele kapcsolatos, a szurkolók pedig a közösségi oldalakon számos alkalommal osztották meg a bravúros védéseit bemutató videót.

Kristian Kjelling, a norvég válogatott korábbi kiváló balátlövője a TV3 szakkommentátoraként úgy fogalmazott, Sterbik úgy védett, mintha 20 éves lenne.

„Hihetetlenül nagy játékos, olyan, mint egy szörny! Ezúttal óriási segítséget kapott a védelemtől” – mondta a dánok korábbi nagyszerű irányítója, Joachim Boldsen.

Sterbik bekerült a franciák elleni keretbe

Az adai Sterbik Árpád bekerült a spanyol férfi kézilabda-válogatott keretébe, amely a pénteki elődöntőre készül a horvátországi Európa-bajnokságon – írja az MTI. A spanyol szövetség Twitter-oldalának tájékoztatása szerint a 38 éves játékost azért utaztatták macedón klubjától, a Bajnokok Ligája-győztes Vardartól csütörtökön Zágrábba, mert Gonzalo Pérez de Vargas térde megsérült szerda este, amikor csapata legyőzte a címvédő német válogatottat a középdöntő utolsó játéknapján.

A finálé első félidejében a svédek kapusa, Mikael Appelgren remekelt, de a meccs után ő is Sterbiket dicsérte.

„Eleinte megtaláltuk a rést a kapuján, de a második félidő elején ezt könnyedén eltüntette, majd egyre jobban teljesített, végül elképesztően védett. Fantasztikus kapus, aki akkor a legjobb, amikor a leginkább szükség van rá. Ezért vált legendává” – vélekedett Appelgren.

A 62 éves Claes Hellgren, a svédek korábbi nagyszerű hálóőre azt mondta: kalapot emel Sterbik fantasztikus teljesítménye előtt, és a világ legjobb kapusának nevezte.

Az Adáról származó kézilabdázó a jugoszláv válogatottal 1999-ben és 2001-ben is világbajnoki bronzérmes volt, 2008 óta azonban a spanyol nemzeti csapatban szerepel, amellyel 2013-ban világbajnok, 2011-ben bronzérmes, 2016-ban pedig Európa-bajnoki döntős volt. A négyszeres BL-győztes kapus 2001 és 2004 között már volt a Veszprém játékosa, és idén nyáron visszatér a magyar klubhoz.

A német Rhein-Neckar Löwen beállója, Gedeon Guardiola úgy fogalmazott, megérdemelték a címet, mert nagyon nehéz volt az útjuk a csoportmérkőzések kezdetétől a döntőig, de hittek magukban.

„A végén a védelmünknek sikerült megállítania a svédeket, javult a támadójátékunk is, Sterbik Árpi pedig fantasztikusan teljesített, ami szintén sokat segített” – értékelt Guardiola. A győzelem egyben azt is jelenti, hogy a spanyolok kijutottak a jövő januári, német-dán közös rendezésű világbajnokságra.