A Magyar Mozgalom levélben fordult Nebojša Stefanović szerb belügyminiszterhez a szerb ékezetes betűket tartalmazó rendszámtáblák cseréje kapcsán. A Mozgalom azt kéri a tárcavezetőtől: vesse latba tekintélyét, találjon módot arra, hogy a polgároknak ne kelljen újabb terhet viselniük, ráadásul olyat, aminek nincs valós oka.

A Magyar Mozgalom közleményében emlékeztet, hogy a motoros és kapcsolható járművek bejegyzéséről szóló szabályzat módosításáról szóló szabályzat egyes szakaszai előírják, hogy a rendszámtábla betűjeles része tartalmazza a szerb nyelv latin írásmódjának összes írásjegyét, kivéve a Č, Ć, Š, Ž és Đ, valamint a W és Y betűket. Mindez vonatkozik a személygépkocsikra, négykerekű motorokra, trolibuszokra, autóbuszokra, tehergépjárművekre, kapcsolható járművekre, motokultivátorokra, traktorokra, munkagépekre és a traktorhoz kapcsolható eszközökre kiadandó rendszámtáblákra.

„A szabályzat módosítása előtt kiadott és a Č, Ć, Š, Ž és Đ, valamint a W és Y betűket tartalmazó rendszámtáblák a kiadásuk idején hatályos jogszabályban leírt időpontig, azaz 7 évig érvényesek“ – emlékeztet a Magyar Mozgalom, kiemelve, hogy az új szabályzat továbbra is engedélyezi az X betű használatát. Módosult az érvényességre vonatkozó szakasz is, tehát a rendszámtáblák jelzéseinek használati joga meghosszabbodott két évvel, és azok most kilenc évig érvényesek.

„A gépjármű-tulajdonosok azonban már 2010-ben kifizették a rendszámtábláikért esedékes díjat, amikor az akkor hatályban lévő szabályzat arra kötelezte őket, hogy cseréljék ki a már előzőleg is megvásárolt tábláikat. A szóban forgó szabályzat akkor nem vette figyelembe az ékezetes betűk problémáját, ami semmiképp sem tekinthető a polgárok mulasztásának. Éppen ezért nem látjuk értelmét annak, hogy a rendszámtáblákat miért kellene bármikor is cserélni“ – hangsúlyozza a Magyar Mozgalom közleménye. A MM egyúttal javasolja, hogy a módosított szabályzat 29. szakaszát változtassák meg úgy, hogy az ne határozza meg a rendszámtáblák használati idejét. Amennyiben ezt nem teszik meg, úgy a Belügyminisztérium a rendszámtáblákat saját költségén cserélje le, kérik a kommüniké aláírói.

A Magyar Mozgalom emlékeztet: az idei év kezdete óta a polgárok rákényszerülnek, hogy saját rendszámtábláikat ismét saját költségen (mintegy 3 500 dinárért) cseréljék ki, habár ők maguk nem tehetnek aról, hogy rendszámtábláik tartalmazzák a fent említett karaktereket.

„Tisztelt Miniszter Úr, ha kicsit is  érdekli Önt az ország lakosainak a sorsa, kérjük, vesse latba tekintélyét, találjon módot arra, hogy a polgároknak ne kelljen újabb terhet viselniük, ráadásul olyat, aminek nincs valós oka“ – zárul a közlemény, amelyet a Magyar Mozgalom két társelnöke, Joó Horti Lívia és Zsoldos Ferenc jegyez.