Oliver Ivanović meggyilkolása terrorista cselekmény és Szerbia ehhez a tetthez így is fog viszonyulni – jelentette ki Aleksandar Vučić.

A szerb államfő a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését követően nyilatkozott a sajtónak, amelyen a koszovói szerb politikus meggyilkolása volt napirenden. Vučić a saját és a szerb kormány nevében is részvétét fejezte ki Ivanović családjának.

„A tettesek mindenképpen kézre kerülnek, ha nem találják meg őket azok, akiknek ez a dolguk, megtesszük mi” – mondta a szerb államfő, hozzátéve: a tanács ülésén megállapodtak abban, hogy levelet írnak az Eulex és az Unmik illetékeseinek, amelyben követelik, hogy a szerb állami szervek részt vegyenek a gyilkosság felderítésében Koszovó területén.

„Meggyőződésünk, hogy ez a gyilkossággal kapcsolatos igazság felderítését is jelentené, ha a szerb állami szervek is részt vennének a nyomozásban. Nincs meghatalmazásom, hogy ebben a pillanatban beszámoljak az értesüléseinkről. Nem akarok találgatni, de bizonyos érdekes részletek a lehetséges elkövetők kilétére utalnak” – mondta a köztársasági elnök.

„Az, aki Ivanovićot megölte, nem szerb, még ha szerb neve is van, mert Szerbia érdekei ellen cselekedett” – mondta Vučić, hozzátéve: olyan embert öltek meg, aki soha nem buzdított összetűzésekre a szerbek és az albánok között. „Akárki volt is a tettes, megtámadta az Ivanović családot, a koszovói szerbeket, Koszovó északi részét és a szerbeket úgy általában is” – mondta az államfő.

Vučić kijelentette: egyes albán sajtószervek ugyanazt szajkózzák, mint egyes szerbiai politikusok, nevezetesen, hogy Szerbia áll a gyilkosság mögött, s hogy azért kellett megölni a koszovói politikust, hogy Szerbia ellenőrzése alá vonja Koszovó északi részét. „Senki sem gyilkos közülünk, ahogyan egyesek azt szeretnék” – mondta Vučić, tudatja a B92.net.

A koszovói rendőrség 10 000 eurós jutalmat tűzött ki annak, aki bármilyen érdemi információval tud szolgálni a gyilkossággal kapcsolatban, tudatta a koha.net.

Másodszor is elvették őt tőlem, csak most már nem is fog visszatérni hozzám – jelentette ki a belgrádi médiumoknak nyilatkozva Milena Ivanović, a meggyilkolt politikus felesége, aki rosszul lett, amikor meghallotta férje halálhírét. „Rossz vége lesz ennek, tudható, hogy ki és mit tett” – mondta az özvegy.