KÉRDÉS:

46 éves nő vagyok, nehéz gyerekkorom volt. Azt mondták, „véletlenül” születtem, és ezt tudatták is velem. Szüleim szigorúan neveltek, vasfegyelem volt. Bár önbizalmam csekély, félek mindenbe belevágni, mégis – az emberi kapcsolatokat kivéve – az élet más területén (egyedül) valahogy elég sok mindent elértem.

Társat szeretnék, családot, de a kapcsolataimban folyton kihasználnak. Bár ironikusnak tűnik, mégis sokszor úgy érzem, hogy valami miatt tartok, félek a férfiaktól.

Egy másik problémám az, hogy folyton másokhoz hasonlítom magamat, persze olyanokhoz, akik jóval többet valósítottak meg, mint én. Ilyenkor olyan érzés fog el, hogy én egy „senki” vagyok.

Szinte az egész eddigi életemet végigkíséri, beárnyékolja egy letargikus, szűnni nem akaró állapot. Olyan ez, mint egy mókuskerék. Nem beszélve arról, hogy már két éve a halál gondolata is foglalkoztat, vagy talán rettegéssel tölt el, olyannyira, hogy már szinte céltalanul élek.

Gyakran teszem fel magamban a kérdést, vajon miért vagyok itt, egyáltalán szükség van rám?

Azért kérem az Ön tanácsát, mert szeretnék változtatni a sorsomon. Szeretném, ha nekem is „kisütne a nap”.

Előre is köszönöm a megtisztelő válaszát.

VÁLASZ:

Kedves Kérdező!

Köszönöm megtisztelő bizalmát és részletes levelét, amelyben leírja élete fontos mozzanatait, amelyek valószínűleg befolyásolták olyan irányba, hogy most úgy érezze magát a bőrében, ahogy leírta. Nagy felelősségérzetet mutat, amikor látja, mely területeken nem boldogul az életében, és segítséget is szeretne kérni. Ilyen helyzetben és az ön életkorában még időben van, hogy változtasson az önértékelésén is, meg a társkapcsolataiban tapasztalt viselkedésén. Persze, ez nem megy gyorsan és magától, nem pusztán elhatározás kérdése, és – rossz hírem van – nem megy néhány neten küldött jó tanács hatására sem.

Ha komolyan gondolja a változást, akkor személyesen kell jelentkeznie terápiára: pszichoterápiára, ilyen kezeléshez értő pszichiáternél vagy pszichológusnál. Ezt a terápiát, ami akár több hónapon, esetleg éven keresztül folyhat, természetesen egy kezdeti állapotfelmérés után, akár átmenetileg gyógyszerrel is ki lehet egészíteni, ami hat a hangulatzavarra, amibe – látom – kezd belecsúszni, de csak a gyógyszerektől nem várhat tartós javulást.

Viszont egy komoly, belső munkával járó terápiától igen. Erre biztatom, és ehhez kívánok kitartást.

Üdvözlettel,
Éva