Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár közlekedési baleset részvevője volt, amelyben egy ember életét vesztette.

A Beta hírügynökség közlése szerint a baleset Békova bejáratánál történt. A VMSZ-es politikus egy Škoda Superb gépkocsit vezetett, amellyel elütött egy gyalogost, aki életét vesztette – erősítette meg a hírügynökségnek Livija Panić Miletić a szabadkai Alapfokú Ügyészség ügyésze.

A Betának a rendőrség is megerősítette, hogy közlekedési baleset történt, amelyben egy személy életét vesztette. A rendőrségi helyszínelés még tart, az ügy a szabadkai Alapfokú Ügyészség hatáskörébe tartozik.

A Kurir információ szerint a baleset 19 óra körül történt, az áldozat 69 éves volt. Nyilas szolgálati autójával Szabadka felől hajtott Orom irányába, ekkor történt a baleset. A lap szerint alkoholtesztet és rendkívüli műszaki vizsgálatot is végeztek, illetve az áldozat boncolását is elrendelték, bővebb információk a baleset körülményeiről a szakértői vizsgálat után kerülnek nyilvánosság elé.