Ahogyan arról már szerdán beszámoltunk, a szerb rendőrség két nagyszabású akciójában letartóztatásba került Topolya község egykori tisztségviselője, illetve egy vállalkozó, valamint egy kivitelező.

A btpublicnews.co.rs portál beszámolója szerint a rendőrség Bábi Attila (1964) korábbi polgármestert és a két másik személyt azzal gyanúsítja, hogy a vajdasági Nagyberuházási Alapot több mint 40 millió dinárral károsították meg.

A volt polgármester, továbbá a Kovačević Kft. építőipari vállalat illetékese, R.K. (1963), valamint N.V., ugyanezen cég kivitelezője (1967) ellen az a gyanú, hogy visszaéltek hivatali helyzetükkel, amikor 2008 és 2012 között „aláírásukkal és pecsétjükkel hitelesítettek valótlan tartalmú dokumentumokat“, bizonyos részszámlákat, amelyek azt tanúsították, hogy a Kovačević építőipari cég kivitelezőként a vajdasági Nagyberuházási Alap által pénzelt építőanyagot használta fel a topolyai diákotthon felújításához, illetve, hogy ez a cég végezte el a munkálatokat, holott a valóságban nem történt meg.

A portál emlékeztet, hogy a diákotthonnal kapcsolatos megoldatlan helyzet nagyon gyakori témája volt a topolyai községi képviselő-testületi üléseknek. Egyes nem hivatalos értesülésekre hivatkozva a portál arról számol be, hogy a teljes beruházás értéke mintegy 50 millió dinár lett volna – mára ez az összeg 150 millióra duzzadt, a munkálatok befejezése pedig még csak nem is körvonalazódik.

A gyanúsítottakat 48 órára előzetes letartóztatásba helyezték, majd bűnvádi feljelentést tesznek ellenük.

Bábi Attila a VMSZ színeiben 12 évig volt Topolya polgármestere, jelenleg a Magyar Nemzeti Tanács hivatalvezetője.

 


Nyitóképünk: Bábi Attila, az MNT hivatalvezetője (középen) 2015 októberében átveszi a Szabadkai Rádió megmentését követelő 6500 aláírást a Szabadkai Rádió képviselőjétől, Tóth Imrétől, aki ma az SZMSZ munkatársa (Fotó: Szabó Attila, Hét Nap)