A Te Fiad, a Te Egyszülötted mélységét
gyakran átélem. Ilyenkor az Ő alakját öltik fel a gondolatok,
bár a szem nem látja Őt –
de ajkam a szavait suttogja, a szavakat
amelyeket akkor mondott, amikor itt akart maradni közöttünk.
Amikor e szavak kifejezik az Ő mélységét
jobban, mint amit látsz,
az emlékezetnél és a szívnél is jobban – akkor, ó, Anyám,
Ő megint a Tied.
Hajolj meg velem – és fogadd el.
Fiadnak kenyér íze van,
és ezen kívül szavakba nem önthető lényege.
Íme – jobban, mint ajkam suttogásában
és jobban, mint a gondolatokban, a látomásban, az emlékezetben –
talán még a kenyérnél is jobban? –
megmaradt az Ő mélysége a Te karodban,
ahogy a fejét a válladra hajtja,
Benned él ez a mélység, mert belőled származik.
És soha nem tátong üresen. Olyannyira Benned él,
hogy amikor reszkető ujjal megtörtem már a kenyeret,
hogy Neked, Anyámnak adjam –
egy pillanatig elgondolkodva álltam, mert ennek az igazságnak
a mélységét láttam megcsillanni szemed egy könnycseppjében.
Balássy Péter Pál fordítása
