Amíg itthon a saját, vajdasági magyar cicaharcaink, vagy pedig az anyaországi kampányok és „tervek” kötik le a figyelmünket, addig, sajnálatos módon, egyre inkább lepereg rólunk mindaz, ami a szomszédos országokban, az egykori jugoszláv tagköztársaságokban történik. Márpedig az európai uniós Horvátországban, vagy éppenséggel Bosznia-Hercegovinában sem túlzottan előnyös a közszolgálati médiumok helyzete.
Mindennek legékesebb példája Aleksandar Stanković, a Horvát Rádió és Televízió műsorán futó Nedeljom u 2 című közéleti műsor szerkesztőjének és műsorvezetőjének az esete, akit a múlt hónap végén azért hurcoltak meg, mert egy olyan kérdést tett fel az egyik vendégének, ami nem tetszett a horvát honvédő háború egykori harcosainak.
A Vukovár elestének évfordulóján sugárzott műsorban Stanković beszélgetőtársa egy helyi szerb férfi volt, aki annak idején mégis a várost védő horvátok oldalán harcolt, és ő mesélte el, hogy a kénytelen volt lőni a saját testvérére is, aki a szerb területvédelmi egységek tagjaként vett részt a háborúban. A műsorvezető ezután megkérdezte, hogy véleménye szerint az, hogy a saját testvérével került szembe a fronton, mennyire támasztja alá azokat az érveléseket, amelyek szerint a kilencvenes háborúinak – a szerb agresszió mellett – polgárháborús jellege is volt. A november 18-án sugárzott műsor után az egyik, horvát háborús veteránokat tömörítő szervezet Stanković felfüggesztését követelte, mert a „műsorvezető valótlan dolgokat terjeszt a Horvátország területén zajlott harcokról”. A HRT vezetősége nem tétlenkedett sokáig és közleményben határolódott el saját kollégájától, ami még inkább felbátorította az egykori honvédőket, akik immár azt kezdték követelni, hogy vegyék el a műsort az újságírótól.
Persze nem ez az első eset, s nem is az utolsó, hogy valakiknek nem tetszik egyik-másik kérdés, ami élő adásban elhangzik, s eredendően az újságírói hivatást sem azért űzik, hogy csakis „jókat és pozitív felütéssel” kérdezzenek, hanem elsősorban azért is, hogy egy adott témát több oldalról lehessen megvilágítani, minél több felet megszólítani. Meg azért is, hogy a nézők lehetőleg a legteljesebb képet kapják a történésekről, illetve egy adott jelenségről. Daniel Domscheit-Berget német programozót és hackert, a Wikileaks aktivistáját idézve: „Csak az események korrekt, részletekbe menő feltárása segíthet hozzá, hogy megértsük a világot.”
Arról nem is beszélve, hogy a honvédők akciója és a HRT elhatárolódása lényegében a szólásszabadságot veszélyezteti. Az esetet az egyik szakértő így értékelte: „Újságírók nélkül demokrácia sincs, vagyis nehéz ezt kimondani, de visszatérünk a diktatúrába”.
A Horvát Újságíró Egyesület tagsága kiállt Stanković mellett. Az eset pikantériája, hogy Predrag Matić, volt szociáldemokrata miniszter, aki maga is horvát háborús veterán, s megjárta a szerb hadifogolytáborokat is, a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva eszementnek minősítette a túlbuzgó harcosok követeléseit. Az egész ügyet ahhoz hasonlította, amikor a jugoszláv népfelszabadító háború egykori harcosai balhéztak a régi Jugoszláviában, akár a fiatalok zenei ízléséről, akár az öltözködésükről volt is szó.
Horvátországban egyébként egy éven belül nem ez az első eset, amikor a horvát harcosegyesületek akartak befolyásolni olyan döntéseket, amelyekhez rendes körülmények között semmi közük sem lenne. A vukovári veteránszövetség például azt kifogásolta nemrég, hogy a városban november 18-án, vagyis a város elestének az évfordulóján akarták megtartani a színházak éjszakája nevű programsorozatot. Szerintük ugyanis a rendezvénysorozat az adott időpontban kegyeletsértés lenne. Matić a SZER-nek adott interjúban ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a honvédők éppen a szólásszabadságért, a színházért és a művészetért harcoltak, s nem pedig a rokkantnyugdíjakért és az ingyen lakásért. Szerinte Stanković ügyében a HRT gyáván viselkedett. S másképpen nem is lehet minősíteni egy olyan médium vezetőségének magatartását, amely elhatárolódik a saját munkatársától, s „lemegy kutyába” a különböző harcosszervezetek és más, kisebb-nagyobb jelentőségű politikai csoportok előtt. Ezzel szemben viszont mindenképpen dicséretes, hogy a horvát újságírók egyesülete kiállt a saját, bajban lévő kollégája mellett. Máshol – akárcsak nálunk –, még erre sem veszik a fáradságot, nemhogy a bátorságot.