Ama fény lassan áthatolt a mindennapi dolgokon,
és gyermekkortól hozzászokott már az asszonyi szem meg a kéz –
Lassan akkora ragyogás ölelte körül őket,
hogy a két kéz megtelt fénnyel és a szavak időtlenné váltak.
Fiam – abban a kisvárosban, ahol az emberek ránk köszöntek,
azt mondtad nekem: „Mama” – és senki sem látott
a hihetetlen dolgok mélységébe, amelyek tova tűntek a napokkal –
A te életed teljesen egybefonódott a szegények életével,
mert azt akartad, hogy hozzájuk kössön mindennap fárasztó, kétkezi munkád.
De én tudtam: a fény, amely végigkísérte mind e dolgokat,
mint az elmúlt napok rejtett szikrájának felvillanása,
a Tiéd
Nem énreám ragyog –
mégis sokszor láttalak ebben a fényben,
mint testem gyümölcsét és vért az én véremből.
Balássy Péter Pál fordítása
