Csütörtökön a 2018-as költségvetésről vitáztak a képviselők a szerb parlamentben. A vita során Zoran Živković, az Önálló Képviselők Klubjának tagja szerint a jövő évi büdzsé a lehető legrosszabb, amely igyekszik a gazdasági helyzetet jobb fényben bemutatni annál, amilyen valójában. Živković külön kitért arra, hogy az állam miért különített el igen jelentős összeget a fegyverekre, s feltette a kérdést, hogy erre miért van szüksége Szerbiának.

Kovács Elvirának, a VMSZ parlamenti képviselőjének a felszólalásából kiderült, hogy a párt támogatni fogja a jövő évi költségvetést, elsősorban azért, mert az lehetőséget nyújt a munkahely-teremtésre, valamint a külföldi beruházásokra, a szociális vállalkozások serkentésére, vagyis a gazdasági fejlődésre és a szegénység csökkentésére. Kovács szerint a 2018-as költségvetés jelentősen nagyobb összeget irányoz elő a kisebbségi nemzeti tanácsok számára (mintegy 21,8 millió dinárt), azonban ez továbbra is a tizede annak, amennyi elegendő lenne a működésükre.

A jövő évi költségvetésből az állam a Budapest–Belgrád gyorsvasút megépítésére 8 milliárd dinárt különített el, s az IPA határon átnyúló projektumoknak köszönhetően két új határátkelő épül a szerb–magyar határon, Harasztinál (Rastina) és Rábénál. Kovács felszólalásában elmondta, hogy a Gyála–Tiszasziget határátkelő éjjel-nappal működik majd. Hogy ez mikortól lesz így, egyelőre nem tudni. Jelenleg a Gyála-Tiszasziget határátkelő 7 és 19 óra között tart nyitva.