Három évvel ezelőtt a szerbiai közéletben óriási port kavart egy bizonyos Kristijan Golubović nevű, egykori belgrádi aszfaltbetyár szerepeltetése a különböző, hazai valóságshow-okban. A kilencvenes évek szerbiai alvilágának az egyik nagy túlélője az egyik kereskedelmi csatorna talkshow-jában még tanácsokat is osztogatott a fiataloknak, közben pedig egy-egy anekdotát is elsütött azokból az időkről, amikor még egyike volt a belgrádi betondzsungel „hőseinek”. A későbbiekben pedig egy valóság-műsorban „osztogatta az észt”, egészen addig, amíg ki nem verte a biztosítékot a szerbiai média jobb érzésű képviselői körében. A rendőrségnek pedig hirtelen eszébe jutott, hogy az igazságszolgáltatási szerveknek továbbra is van némi elszámolnivalójuk a belgrádi fenegyerekkel.
Akaratlanul is ez a sztori jut eszembe az egyik magyar kereskedelmi tévé Ázsia Expressz című valóságműsoráról, amelynek egyik főszereplője Ambrus Attila, aki a kilencvenes években Viszkis rablóként vált ismertté a magyarországi kriminalisztika történetében. A csatorna egyébként nem véletlenül igazolta le a börtönből szabadul „magyar Robin Hoodot”, ugyanis a magyarországi filmszínházakban a műsor elindulása után néhány héttel kezdték vetíteni Nimród Antal, A Viszkis című filmjét. Ambrus televíziós szerepeltetése tehát lényegében egyfajta marketingfogás annak érdekében, hogy mind többen váltsanak jegyet a filmre. Félreértés ne essék, az erdélyi származású bűnöző letöltötte a büntetését, s így tiszta lappal folytathatja az életét. A kérdés csupán az, hogy mennyire etikus a közéleti szerepeltetése, történjen az akár még egy dzsé kategóriás kereskedelmi televíziós csatornán is.
Albert Camus, francia író mondta, hogy egy ország annyit ér, amilyen a sajtója, s ugyanez manapság már mindenképp vonatkozik a televíziókra, vagyis az elektronikus médiára is.
Az Ázsia Expressz egyébként olyan, mint a benne szereplő, nem éppen bölcsességükről közismert celebek. A számos évadot megélt, és még jelenleg is futó amerikai Amazing Race (Csodálatos futam) végtelenségig lebutított, és a magyarországi nézőkre szabott, lightos változata, amelyet nézve, a kereskedelmi televízión szocializálódó néző elborzad azon, hogy „szegény” Berki Krisztiánnak, a Viszkisnek és a többi „hősnek” napi egy dollárral a zsebében kell végigstoppolnia Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát és Thaiföldet. Az persze más tészta, hogy az ezekben az országokban élők béréhez képest napi egy dollár is hatalmas összegnek számít, arról nem is beszélve, hogy a szereplők tökéletesen „adják” primitív önmagukat, s őket látva a helyiek jogosan röhögik ki és nézik szánalommal vegyített megvetéssel a „nyugati civilizáció” képviselőit.