Saša Janković, a Szabad Polgárok Mozgalmának vezetője megerősítette, hogy felkínálta a lemondását a mozgalomnak, de annak alapítói és tagjai nem akartak erről a kérdésről tárgyalni sem. A következő egy hét folyamán a Mozgalom jelöléseket gyűjt az elnökségben megüresedett helyek betöltésére, tette hozzá az egykori ombudsman, tudatja az N1.

Saša Janković leszögezte, hogy a Szabad Polgárok Mozgalmának elnöksége létezik, s hogy Aida Ćorović és Goran Marković kifejezte azon szándékát, hogy más módon segítse a mozgalmat. „Marković a Politikai tanács tagja lesz, Aida Ćorović pedig más módon segíti majd a mozgalom tevékenységét“ – mondta Saša Janković, majd hozzátette: a mozgalom módosítja a statútumát és az elnökség tagjainak megválasztását célzó szabályozását. „Megkérdeztem, hogy van-e valaki, aki szerint Saša Jankovićot le kell váltani, hogy indítványozza-e valaki a menesztésemet és felkínáltam lemondásomat, de a tagság és alapítók egyhangú döntése az volt, hogy erről nem kívánnak sem vitázni, sem szavazni“ – mondta Saša Janković.

„A végleges álláspontunk szerint a Szabad Polgárok Mozgalma szélesre tárja az ablakot, hogy mindaz távozzon, ami nem elég jó ahhoz a térhez, amelyben vagyunk és hogy új energiák, friss levegő jusson a mozgalomba. Hogy a munkáról, a gondokról, az előrelépés lehetőségéről kezdjünk beszélni és hogy végre elkezdjünk dolgozni. A Szabad Polgárok Mozgalma ma teljes erőbevetéssel lát munkához“ – mondta Saša Janković.

A következő hét folyamán a mozgalom gyűjti az elnökség új tagjaira vonatkozó indítványokat. Bárki jelöltetheti magát, amennyiben a mozgalom tagja, ezt követően pedig összeül a mozgalom közgyűlése, amely dönt a négy megüresedett elnökségi poszt betöltéséről.

Saša Janković azt is leszögezte: a mozgalomnak nem célja Aleksandar Vučić megbuktatása, hanem egy rendezett állam megteremtése, aminek Vučić csak akadálya.

Aida Ćorović azt mondta, magánéleti okok miatt távozott az elnökségből. Goran Marković egészségügyi okok miatt mondott le elnökségi tagságáról, azonban mindketten a mozgalom tagjai maradnak.