A nyugdíjba vonuló amerikaiak közül sokan költöznek Floridába, vagy a szintén napsütéses, télen is nyárias időjárású Arizonába, legalább a téli hónapokra. Vannak azonban olyanok is, akik külföldön keresnek és találnak új otthonra, ahol az amerikai nyugdíjukból nemcsak kényelmesen megélnek, hanem esetleg még folytatni is tudják korábbi életstílusukat. Az utóbbi körülmény azért lényeges, mert – jelentős egyéni nyugdíjtakarékosság vagy értékpapír-beruházásból származó jövedelem híján – az Egyesült Államokban óriásit zuhan az aktív munkakort befejező emberek életszínvonala, hiszen a legtöbb munkahely egyáltalán nem kínál nyugdíjbiztosítást, az állami társadalombiztosítás szintje viszont alig haladja meg a szegénységi határt.

Gyakran jelennek meg a sajtóban listák arról, hogy hová érdemes költözni. Egy amerikainak Florida és Arizona után elsősorban a latin-amerikai országok jutnak eszébe, például Panama, Belize, Costa Rica vagy a Dominikai Köztársaság. Az erős dollár azonban Európát is egyre vonzóbbá teszi – csak persze nem az olyan világvárosokat mint Párizs, London vagy Róma, hanem a „második ligát”.

A Live and Invest Overseas (Élj és fektess be a tengeren túl) portál gyakran készít felméréseket, amelyekkel meg szeretné könnyíteni az emberek dolgát. Rangsorolásait sok újság, köztük a Forbes magazin is közzéteszi.  A legújabb felmérés szerint egyetlen közép-európai nagyváros került fel (most először) a listára: a nyolcadik helyen végző Budapest. Ez a helyezés azért nem lebecsülendő, mert a rangsorban két-két színhellyel szerepelnek a klasszikus célpontnak nevezhető országok, Mexikó, Portugália és Malajzia, valamint azért, mert Kuala Lumpuron kívül Budapest az egyetlen milliósnál nagyobb lakosságú város az első tízben.

Íme, mit gondolnak a szerzők a magyar fővárosról:

Az egyetlen kelet-európai pont a legjobb 10 város között. A rangsorolók szerint Budapest trenddé vált nemcsak a nyugdíjasok körében, hanem az ezredfordulón felnövekvő korosztáy számára is vonzó. A Live and Invest Overseas szerint nemcsak az egyik legnagyobb város Európában, hanem a leginkább metropolis jellegű is egyben, ahol az élet tele van szórakozási lehetőségekkel. Ennyi.

A rangsor:

  1. Algarve térsége, Portugália
  2. Valetta, Málta
  3. Mazatlan, Mexikó
  4. Abruzzo, Olaszország
  5. Saint-Chinian, Franciaország
  6. Kuala Lumpur, Malajzia
  7. Lisszabon, Portugália
  8. Budapest, Magyarország
  9. San Miguel de Allende, Mexikó
  10. George Town, Malajzia

A 30 várost és térséget tartalmazó listán a szlovéniai Bled a 17. helyre került, míg Párizs csak huszadik lett.

Bled, Szlovénia (Fotó: Szlovén Ingatlanfejlesztési Ügynökség)

Bled, Szlovénia (Fotó: Szlovén Ingatlanfejlesztési Ügynökség)

A Live and Invest Overseas munkatársai heteket töltöttek egy-egy városban, hogy felmérjék annak élhetőségét a következő 13 tényező figyelembe vételével: megélhetési költségek, egészségügyi ellátás, lakhatási körülmények, szórakozási lehetőségek, rekreáció, angol nyelvtudás, külföldiek közössége, adórendszer, ingatlanárak, ingatlan vásárlási korlátozások, infrastruktúra, környezetvédelmi tényezők, valamint bűnözés és közbiztonság. Tényezőként szerepelt még a vizsgált városok éghajlata is.