Az utóbbi néhány hétben Vajdaságban egyre többen kaptak olyan végzést, amelyben az állt, hogy az illetékes szervek kénytelenek lesznek lebontani a tulajdonos birtokában lévő épületet vagy melléképületet. Sokan értetlenül álltak a helyzet előtt, ugyanis már évek, évtizedek óta ugyanabban a házban laknak, amely most lebontásra ítéltetett.
A Szabad Magyar Szó szerkesztősége megpróbált a legrövidebb időn belül a dolgok végére járni, kideríteni, hogy miért és honnan kerülnek elő hirtelen ezek végrehajtással fenyegető végzések. Kiderült, hogy az illetékes szerveknek mostanra sikerült összeállítaniuk az építési engedély nélküli épületek listáját, vagyis mostanra írták össze azokat az épületeket/épületrészeket amelyek nincsenek legalizálva.
Sokan felháborodva vették tudomásul a helyzetet, amelybe kerültek, ugyanis több évvel ezelőtt vásárolt, hivatalos helyeken bejegyzett, minden illetéket megfizetett házuk esetében, úgy tűnik, most kell fizetniük a legalizációs díjat. Sok esetben megtörtént, hogy a tulajdonos már évekkel ezelőtt beadta az engedélyeztetési kérelmet, azonban az öt-hét éven át sem került sorra, vagyis az egyik fiók alján lapult. Most azonban neki is fizetnie kell majd, ha nem akarja, hogy a házát vagy házrészét lebontsák.

A folyamat a bontásról szóló végzés kiküldésével kezdődik, viszont a dokumentum tartalmazza azt a kitételt is, hogy a végrehajtási (bontási) eljárást „felfüggeszti minden olyan cselekmény, amelyik a legalizálásra irányul”.

Mivel senki nem szeretné, hogy lebontsák az általa épített, vagy évekkel korábban teljesen hivatalosan megvásárolt házát, így mindenki a pénztárcájába nyúl, és természetesen fizet. Mi legalábbis eddig egyetlen egy olyan esetről sem tudunk, akinek ebben az eljárásban lebontották a házát.

Legrosszabbul azok járnak, akik évekkel ezelőtt kifizették a bejegyeztetésre vonatkozó díjat, azonban az ügyük nem került sorra, így most kénytelenek még egyszer fizetni.