Néhány napja mutatta be a megújult Madrass együttes a Mosolygós dalához készült klipjét, ezt ajánljuk most olvasóink figyelmébe:

A napfényes hangulatú Mosolygós című dal videobemutatója remek alkalom, hogy megismerkedjünk a zenekarral. Annál is inkább, mert a premiert a terveik szerint a közeljövőben újabb követi. A kép- és hangfelvétel 2017. január végén készült élőben, azaz gyakorlatilag koncertkörülmények között. A forgatás helyszínéül a budapesti RAM Colosseumban található Magyar Rockhírességek Csarnoka – Rockmúzeum szolgált, amely népszerű kiállításával főként a legendás magyar beatkorszaknak állít emléket. Így a Madrass tagjai számos különleges hangszer, erősítő és fellépőruha között zenéltek. Az együttes tagjai a forgatáson kör alakban helyezkedtek el: Dombó Szabolcs a dobok mögött ült, előtte és mellette – az óra járásával ellenkező irányban – Horváth Attila gitározott, Temesvári Bence játszott hegedűn, Fehér Nóri (nyitóképünkön) énekelt, valamint Haraszti Mátyás énekelt és gitározott, illetve Hricsovinyi Tamás basszusgitározott.
Horváth Péter a kamerával a kör belső és külső gyűrűjében is mozgott, a két fix felvevő pedig a dobok környékéről rögzítette a történéseket. A hangmérnökök – Vesztegrom Laura és Hidasi Barnabás – a két monstre Marshall hangfal mögött „bújtak meg” a keverőpultnál. A zene felvételére együtt, nem sávonként külön-külön került sor, utólagos módosításra csupán a hangsávok áthallásának megszüntetése miatt volt szükség.
A Mosolygós eredetileg a 2014-es Hulljatok levelek című EP egyik dala volt. Az akkori verzióhoz képest a legnagyobb változás, hogy egy szőke hölgy (Angyal Dorka) helyett egy barna hajú (Fehér Nóri) énekli a szerzeményt. Emellett más fontos változások is történtek: kicsit gyorsabb, „táncolósabb” tempóra váltottak, az elektromos gitár mellett akusztikus is megszólal a kíséretben, Nóri énekét Matyi és Bence vokálja erősíti, Bence hegedűszólója pedig talán az eredetinél is vidámabbra sikerült.

Klipforgatás a Rockmúzeumban

A Mosolygós hangulatát tekintve a késő nyár, kora ősz dala. Már nincs tikkasztó meleg, de az őszi zúzmarák sem érkeztek meg. Ilyenkor szeretünk heverni kedvesünk társaságában a vízparton, a felhőket és a tovavonuló madárseregeket lesve és a földi világ bajait pár órára elfeledve. „A fényhez tartozom, míg hozzád bújhatok / Amíg a Föld pörög, virágba öltözöm”.
Fehér Nóra mögött egy sok „oldies” rádiót és képcsöves tévét látni a klipben. Ezek között egy történelmi személy, Rákosi Mátyás csöves úti rádiója is ott „lapul”, ebből a típusból mindössze néhány példány maradt fenn a világon. A Rockmúzeumban számtalan különleges, a magyar beat- és rockzenekarokban használt erősítő és hangszer is látható, de különleges hangszerekből a zenekar tagjainál is akadt néhány.
Horváth Attila gitáros kezében egy Tokai NLS80PR Love Rock Paisley speciális színű és mintájú hangszer szól, amelyből a világon csak húsz darab SG és Les Paul készült. Attila mellett egy egyedi, úgynevezett szitár-gitár is megfigyelhető (amit egy másik dalban használtak). A szitár-gitárt 2009-ben készítette Attila saját kezűleg Csambalik Tivadar hangszerésszel közösen. A hangszer egy elektromos gitár és egy szitár különös házassága, amelynek egyedi szitárszerű hangját a hangszedők, a gitár speciális húrlábja és a hangszedők biztosítják.