A  kormány által biztosított, jelentősen megnövekedett források fontos beruházásokat tettek lehetővé a külhoni magyarság számára – emelte ki Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár a magyar Országgyűlés szakbizottságában kedden Budapesten.

Potápi Árpád János rámutatott: a 2016-os költségvetés 11,8 milliárd forintot hagyott jóvá a Bethlen Gábor Alap számára, ez az összeg az év végére 63 milliárdra nőtt. A megnövekedett keret jelentős beruházások elindulását és megvalósulását tette lehetővé a külhoni magyarság számára – hangsúlyozta az államtitkár. Példaként említette Erdélyben a kolozsvári protestáns teológiai intézetet érintő, 17,8 milliárd forintos beruházást, az unitárius egyház püspöki házát, a Kemény Zsigmond Szórvány Központot, a Studium Alapítvány támogatását. Folytatódott az orvosi rezidensek szolgálati lakásainak építése, átadása is, ez így lesz jövőre is.

Felvidéken támogatták a református egyházat, és segítséget kaptak a katolikus egyház által fenntartott oktatási és egyéb intézmények is. Vajdaságban több mint 100 millióból a zentai csata emléktemplomának befejezését támogatták, és képzőközpont létesült Szabadkán. Kárpátalján több mint 880 millió forintból a felsőfokú szakképzés fejlesztése valósulhatott meg; 600 millióval kezdődik meg az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ létesítése. Horvátországban tangazdaság, ifjúsági központ jöhetett létre, Muravidéken szintén tangazdaságot és hagyományok házát alakítottak ki.

A nemzeti jelentőségű intézményekről szólva kiemelte, hogy 80 intézményt és programot támogattak a Kárpát-medencében és a diaszpórában.

A külhoni magyar fiatal vállalkozók éve keretében tavaly 967 pályázat érkezett, és 117-en kaptak támogatást. Folytatódtak a szakképzés évéhez kapcsolódó programok is, 110 felszerelt tanműhelyt és tangazdaságot segítettek összesen mintegy 890 millió forintból.

A Szülőföldön magyarul program keretében a 2015/16-os tanévben 240 ezer magyar oktatásban résztvevő fiatal, gyermek támogatására 4 milliárdot fordítottak. 1 milliárd forintra emelték a magyar kultúráért és oktatásért pályázat keretét, ebből 600 millió központi, a többi regionális elosztású volt. A Kárpát-medencei testvértelepülési programra tavaly 150 millió forint állt rendelkezésre, idén 250 millió forint.

A civil és ifjúsági szervezetek támogatására tavaly 50 millió jutott, idén megkétszerezték mind a keretösszeget, mind a támogatott szervezetek számát.

Kárpátalján az összes óvodás és kisiskolás étkeztetését biztosítják, 10 ezer család, 20-25 ezer ember megélhetését segíti a kormány, emellett emelik a pedagógusok támogatását, s 60 millióval segítik a média, közművelődési intézmények működését.

Szávay István (Jobbik) egyetértett azzal, hogy sok dolog változott 2010-hez képest, de mint mondta, nem sok 2015-höz képest. Szerinte eltolódik az arány az egyéni pályázatok felé, ami csökkenti az átláthatóságot, és a kormány határon túli politikai szövetségeseinek támogatása felé mutat. Minden határon túli régióban 80-90 százalékos többségben vannak ezek a szervezetek – jegyezte meg, hozzátéve: különösen fájó ez a gyakorlat a szórvány esetében. Üdvözölte az ifjúsági keret elkülönítését, és az összeg emelését, a BGA működési költségeinek leszorítását.

Potápi Árpád János aktuális kérdésekről elmondta: meghaladta az egymilliót az állampolgársági kérelmet benyújtók száma, tudatja az MTI.