Az elnökválasztási kampányt a hatalmi koalíció jelöltjének dominanciája fémjelezte, aki akkor egyben kormányfő is volt és nem különítették el világosan kormányfői és államfőjelölti tevékenységét – áll az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) demokratikus intézményekkel és emberi jogokkal foglalkozó irodájának elemzésében.

A jelentés túlnyomó része a médiával és annak helyzetével foglalkozik a kampány idején. Mint írják, „a médiumok többsége elfogultak tudósított, a tartalmak között domináltak a hatalmi struktúra, különösen a kormányfő tevékenységéről szóló témák. Minden országos lefedettséggel rendelkező magántulajdonú tévécsatorna Vučićot favorizálta, ebben is kiugróan teljesített a Pink” – áll a jelentésben.

Azt is megállapították, hogy az elektronikus médiumok ellenőrzésével foglalkozó testület, a REM nem élt törvényi hatáskörével a tévécsatornákon sugárzott politikai műsorok kapcsán.

Kiemelik, a választási verseny számos részvevője aggodalmának adott hangot a választói névjegyzék rendezetlensége miatt.

„Különösen elterjedt volt a nyomásgyakorlás az állami intézményekben, hogy támogassák Vučićot, de ezen felül további támogatást is nyújtsanak olyan módon, hogy beosztottjaikat, családtagjaikat és barátaikat is rábírják erre. Ezt sokan megerősítették” – áll a jelentésben.

Az EBESZ által megfogalmazott ajánlások szerint egyértelműen külön kell választani az állami és párttevékenységeket illetve megnövelni a választási adminisztráció kapacitását, a jogsértések esetén történő gyorsabb reagálás érdekében.