Szeged Rocks címmel Magyarország első olyan rockprodukcióját rendezik meg a jövő évben, április 1-jén Szegeden, amelyen több száz vagy akár ezer zenész ad elő közösen négy dalt.

Gajda Ferenc főszervező a kezdeményezésről tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az olasz ötlet alapján szervezett különleges esemény célja az élő zene és a rock népszerűsítése.
A közös muzsikálásra a kisgyerekektől az ősz veteránokig mindenkit várnak, a képzett zenészek mellett olyanokat is, akik máskor csak otthon, a négy fal között, saját kedvtelésből játszanak. A résztvevők két külföldi világslágert és két magyar számot adnak elő. Az együtt zenélés egy egész napos rendezvény része lesz, melyen több koncert is szórakoztatja majd a közönséget.
A Szeged Rocks időpontjául április elsejét, a közelmúltban elhunyt szegedi zenész, Szurdi Zsolt születésnapját választották, ezért rá emlékezve a tervek szerint az egyik magyar dal hozzá kötődik majd.
Tátrai János basszusgitáros elmondta, az együttesek, zenészek, énekesek online jelentkezhetnek majd, egy egyszerű videofelvétel beküldésével. A szervezők ezek alapján választják ki a résztvevőket. Hozzátette: olyan dalokat választanak, melyek előadásához nem kell kiemelkedő technikai tudás.
Pleskonics András kifejtette, ma már a rockzene nemzedékektől független műfaj, az unoka, a szülő és a nagyszülő együtt zenélhet, erre pedig kiváló alkalmat teremt majd a Szeged Rocks, tudatja az MTI.

Borítókép: Szurdi Zsolt