Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában: reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahova valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.

Amennyiben a 9 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, akkor november 12-én második fordulót rendeznek az első két helyezett jelölt részvételével. Az elnökjelöltekre 3200 helyen adhatják le voksaikat az állampolgárok, Szlovénián kívül pedig 32 országban lehet az urnákhoz járulni. Azok, akik távolabb vannak a kijelölt külképviseleti helyekhez, e-mailben is leadhatták voksaikat. A felmérések az 54 éves Borut Pahort, a 2012 óta hivatalban lévő államfőt mutatták ki legesélyesebbnek, a megkérdezettek 55 százaléka őt támogatja. Pahor végzettségét tekintve politológus. Több ciklusban volt parlamenti képviselő, majd 2000 és 2008 között európai parlamenti képviselőként dolgozott, 2008-tól 2012-ig pedig miniszterelnök volt. Pahor legesélyesebb ellenfele a szintén függetlenként induló baloldali Marjan Šarec, Kamnik város polgármestere. A 39 éves Marjan Šarec karrierjét újságíróként kezdte, majd később komikusként szerzett hírnevet. 2010-ben hagyott fel ezzel a foglalkozással, miután saját regionális pártja, a Marjan Šarec Pártja (LMŠ) színeiben megválasztották polgármesternek. Rá a szlovén választók 21,2 százaléka adná voksát az elnökválasztáson. Az említett két jelölt mellett szorítóba lép még Ljudmila Novak (8,2 százalék) az ellenzéki Új Szlovénia (NSI) jelöltjeként, továbbá Maja Makovec Brenčič (1,4 százalék) oktatási miniszter a Miro Cerar miniszterelnök vezette Modern Közép Párt (SMC) jelöltjeként. A parlamenten kívüli pártok közül Suzana Lara Krause (0,7 százalék) a Szlovén Néppárt (SLS), valamint Andrej Šiško (2,5 százalék) az Egyesült Szlovén Mozgalom színeiben méretteti meg magát az elnökválasztáson. Független jelöltként Angelca Likovič (1,5 százalék) nyugalmazott tanárnő, a konzervatív Családért és a Gyermekekért Egyesület jelöltje és Boris Popovič (1,2 százalék) koperi polgármester indul még. A választáson exit poll felmérés is készül. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján összeálló becsléseket a vasárnap esti urnazáráskor, 19 órakor ismertetik a hírtelevíziók. Az eredményeket már 22 órától nyilvánosságra hozza az országos választási iroda.