Minden eddiginél több halálos áldozatot követelt az a terrortámadás, amit egy autóba rejtett pokolgéppel hajtottak végre a kelet-afrikai ország fővárosában, Mogadishuban. 358 személy életét vesztette, több tíz személyt eltűntté nyilvánítottak – jelentették szombaton a hírügynökségek.

Mohamed Abdullahi Mohamed, Szomália elnöke azt mondta, háborút hirdet az Al-Shabaab terrorszervezet ellen, amelyet a bombatámadás elkövetésével gyanúsítanak – közölte a szomáliai kormány. Abdullahi Iman, a hadsereg szóvivője közölte, több ezer katonát vetnek be, hogy felszámolják az Al-Shabaab harcosainak rejtekhelyeit.

A terrorszervezet még nem vállalta magára a felelősséget az előző támadásért sem, amit október 14-én követtek el, amikor egy teherautóba rejtett pokolgép robbant fel egy forgalmas utcán, a legfontosabb állami intézmények közelében.

A szomáliai vezetők szerint Mogadishu lakosai minden eddiginél nagyobb erejű robbantásnak voltak most a tanúi. A hatóságok közölték: 56 személy eltűnt, 228 megsérült, 122 sérültet pedig törökországi, szudáni, illetve kenyai kórházakban ápolnak.