A csütörtöki ülés középpontjában az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséről szóló tárgyalások és a migrációs válság kérdései állnak.

A kiszivárgott hírek szerint a magyar miniszterelnök két javaslatot tett az eddigi egyeztető tárgyalásokon a partnerek felé, mind a kettő a migrációval kapcsolatos – hangzott el az M1 brüsszeli tudósítójától. Mint ismert, Törökország és az Európai Unió között létrejött korábban a migrációs megállapodás kapcsán egy alap, ahová az uniós tagországok komoly összegeket fizetnek be azért, hogy segítsék Törökországot a menekültválság okozta helyzet kezelésében. Orbán Viktor állítólag hasonló alap létrehozását javasolja Olaszországnak, ugyanolyan arányú befizetésekkel, mint Törökország esetében. Ez ahhoz segítené hozzá a közösséget, hogy Olaszország úrrá legyen és ellenőrzése alatt tartsa a kialakult helyzetet a Földközi-tenger középső medencéjében, az afrikai migrációs útvonalon.

A másik javaslat is az EU és Törökország közötti megállapodáshoz kapcsolódik. Szerdán, a vacsora során az állam- és kormányfők megvitatták a külkapcsolatokat Törökországgal, amelyek sok feszültséget hordoznak jelen pillanatban. A magyar miniszterelnök, ha minden igaz, akkor azt fogja javasolni, vagy azt javasolta már, hogy ezt a kérdést feltétlenül kössék össze a Nyugat-Balkán országainak a helyzetével, hiszen migrációs szempontból lényegében ugyanaz a probléma áll fenn – mondta a brüsszeli tudósító.

Olaszországot támogatni kell abban, hogy megvédje saját illetve Európa határait” – fogalmazott a miniszterelnök. A Törökországgal kapcsolatos uniós álláspont kialakításának vitái során Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a török-EU viszony és a balkáni térség európai integrációja összetartozó kérdések, ezért ismét szorgalmazta Szerbia és Montenegró mielőbbi felvételét az Európai Unióba.