Perzsel a nap, meleg a nyár
kinn a mezőn a disznónyáj.
Vígan túrják fel a tallót,
soha jobb dolguk még nem vót.

De csak felleg kerekedik,
nagy zivatar közeledik,
dörög az ég, eső meg jég,
mintha dézsából öntenék.

Megrémült a disznók hada,
fényes délben vágtat haza.
Mind rémülten karikázik,
az új ruha még elázik.

Van visítás, van sivítás,
jaj iszonyú a megázás,
míg a falun végigérnek,
egyre kurrognak a vének.

„…Hogyha én ezt tudtam vóna,
köpönyeget hoztam vóna!”
Rásír a sok kis malac is!
„Én is, én is, én is, én is!”

Úgy berontnak a kapuba,
aki ott áll az útjokba,
köszönni sem ér rá nekik,
mint a semmit, úgy fellökik.