Helybenhagyta a budapesti Kúria kedden azt a korábbi ítéletet, amellyel felmentették Gaudi-Nagy Tamás egykori jobbikos országgyűlési képviselőt a garázdaság vádja alól, amit Pásztor István inzultálása kapcsán emeltek ellene.

Gaudi-Nagy Tamást az ügyészség felbujtóként elkövetett garázdasággal és személyi szabadság megsértésével vádolta.
A vád szerint 2014. május 6-án, az Országgyűlés alakuló ülésével egy időben tartott előre bejelentett demonstrációt a parlament főbejárata közelében Gaudi-Nagy Tamás, aki a 2010-2014-es ciklusban volt jobbikos országgyűlési képviselő. Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke az alakuló ülés vendége volt, és amikor távozott a parlament épületéből, Gaudi-Nagy az ott zajló demonstráción magához ragadta a szót, felhívta a figyelmet az arra haladó vajdasági politikusra, őt hazaárulónak titulálta és arról beszélt, „a magyar nép kíméletlenül bánik el a hazaárulókkal”.  Gaudi-Nagy biztatta szimpatizánsait, hogy közvetlenül fejezzék ki határozott véleményüket a VMSZ elnökének.
A Pásztor István köré sereglők durván kiabáltak, fenyegették, becsmérelték a a pártelnököt, megpróbálták feltartóztatni, lökdösték, ráncigálták és volt, aki többször leköpte. A vád szerint a helyzet lincshangulat felé közelített.
Az ügyben három embert vádolt meg az ügyészség, a bíróságok azonban első-, majd másodfokon, jogerősen is csupán az egyik vádlottat ítélték közmunkára, a két másikat (köztük a személyi szabadság felbujtóként elkövetett megsértésével és garázdasággal vádolt Gaudi-Nagyot) felmentették. A volt jobbikos politikus esetében a felmentés bűncselekmény hiányában történt.
Ezután az ügyészség a Kúriához fordult felülvizsgálati indítvánnyal és kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, új eljárás lefolytatását Gaudi-Nagy Tamás vonatkozásában.
Kedden a Kúrián a védelem a felülvizsgálati indítvány elutasítását kérte és a többi között azzal érvelt: csupán véleménynyilvánítás történt, az pedig még nem bűncselekmény, ha valakinek az érzékenységét sérti egy megnyilatkozás. Az ügyészség által emlegetett lincshangulatot pedig maguk a rendőrtanúk, illetve a videofelvételek cáfolták.
A védő kiemelte, hogy a felbujtásnak konkrét személyhez kell szólnia és konkrét bűncselekményre kell vonatkoznia, amit később az érintett legalább meg is kísérel elkövetni, ez esetben azonban ilyen nem történt.
Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a büntetőjog nem lehet a politika eszköze, az ügyészség ezúttal „túltolta a biciklit”.
A Kúria szerint az ügyészség felülvizsgálati indítványa nem alapos, ezért azt elutasította és a korábbi, bűncselekmény hiányában meghozott felmentő rendelkezést hatályában fenntartotta. A felbujtás szándékos magatartás; az lehet felbujtó, aki tudatában van annak, hogy bűncselekményre bír rá mást, előre látja, mi lesz a következménye tettének. Gaudi-Nagy Tamás azonban bárkihez szólt is, nézeteit terjesztette. Ezt erőteljes formában tette ugyan, de erőszakot nem fogalmazott meg – magyarázta indoklásában a Kúria tanácselnöke.
A Kúria arra is felhívta a figyelmet, hogy ez az ügy nem annyira a szólásszabadságról szólt, mint inkább arról, hogy volt-e büntetőjogilag felróható szándékegység Gaudi-Nagy Tamás és a garázdaság elkövetői között. A bíróságok szerint nem, így pedig a volt politikus nem is lehetett felbujtója a történteknek, tudatta az MTI.