Amikor a világ Észak-Korea, Irán és Donald Trump nukleáris hecckampányai között kapkodja a fejét, Stockholmban péntek reggel bejelentették, hogy az idei Nobel-békedíjat egy atomfegyverellenes szervezet, a genfi ICAN (International Campaign to Abolish Nuclear Weapons, az Atomfegyverek Betiltásáért Nemzetközi Kampány) kapja.

Az ICAN szervezésében 2017. július 7-én 123 ENSZ-tagállam részvételével megszületett egy nemzetközi szerződés, amely betiltaná a nukleáris fegyvereket. A szerződéshez szeptember 20-ika óta lehet csatlakozni, 50 aláírás begyűjtésével lép hatályba.

A békejel két betűnek (N és D) a zászlószignalizációs változatából állt össze 1958-ben a brit Campaign for Nuclear Disarmament szervezet jelképeként

A békejel két betűnek (N és D) a zászlószignalizációs változatából állt össze 1958-ben a brit Campaign for Nuclear Disarmament szervezet jelképeként

A résztvevők között azonban – szinte természetesen – egyetlenegy atomhatalom sem volt, és a NATO-tagállamok közül csak Hollandia vett részt rajta – és volt az egyetlen ország, amelyik ellene szavazott. Nikki Haley amerikai ENSZ_nagykövet úgy kommentálta a szerződés kidolgozását, hogy „Legyünk reálisak!” – vagyis szó sem lehet róla…

Néhány perccel a stockholmi bejelentés előtt Washingtonban megerősödni látszott az a várakozás, hogy Trump elnök mégis fel fogja mondani az Iránnal köött hathatalmi egyezséget. (Trump csütörtökön tett egy titokzatos megjegyzést a „vihar előtti csendről” – miután kiderült, hogy saját külügyminisztere idiótának nevezte őt, és azt nem is cáfolta egy elég szánalmasra sikeredett sajtóértekezleten, amelyet úgy kényszerített rá a Fehér Ház Rex Tillersonra.) Ez nemcsak elszigetelné az Egyesült Államokat a többi aláírótól, hanem teljes mértékben ellentétes lenne az USA Észak-Koreával kapcsolatos érdekeivel, illetve abbéli igyekezetével, hogy megakadályozza az atomfegyverek terjedését.

A Nobel-békedíj bejelentése utáni pillanatokban a kevésbé ismert szervezet, az ICAN honlapja (www.icanw.org) gyakorlatilag elérhetetlenné vált a nagy érdeklődés következtében.