Nem sikerült a szabadkai képviselő-testület szerdai ülésén napirendre tűzni a Bogdan Laban polgármester elleni bizalmatlansági indítványt, mert nem sikerült ehhez elegendő számú aláírást összegyűjteni. Maglai Jenő a Mozgalom a polgári Szabadkáért frakció vezetője az N1 tévé Pressing című műsorában elmondta, Szabadkán a haladó-VMSZ-es hatalom politikai kereskedéssel tud hatalmon maradni, amiben a városi ellenzék egy része is benne van.

Maglai szerint a Demokrata Párt, az LDP és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, noha ellenzékben vannak, nem különösebben agilisak, ha a helyi hatalom bírálatáról van szó, ezért nem támogatták Laban elmozdítását sem.

A VMSZ-ről szólva, amely közleményben ítélte el a polgármester viselkedését, azt mondta, ezzel a lépésükkel csak a polgárok elégedetlenségét igyekeztek csökkenteni.

„Ők a Szerb Haladó Párt partnerei, akik véleményem szerint nem tesznek semmit, ami ártana kapcsolataiknak, így aztán a polgármester leváltására irányuló kezdeményezéshez sem csatlakoznak. Nincs bátorságuk olyan lépések megtételére, amelyek megzavarnák a koalíciós partnerek közötti viszonyt” – fogalmazott Maglai az N1 stúdiójában.