Nem került a szabadkai képviselő-testület napirendjére a Bogdan Laban polgármester leváltására vonatkozó kezdeményezés. Ehhez 23 aláírásra lett volna szükség.

Ez volt a testület első ülése azon botrány kitörését követően, amikor nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Vladimir Polovinát fenyegette.

Amikor Laban a szószékhez vonult, az ellenzéki képviselők egy része elhagyta az üléstermet, ami a polgármestert szórakoztatta. Azt mondta, köszöni nekik, hogy kivonulnak, hiszen nem is méltók rá, hogy ott üljenek a padsorokban.

Hozzátette, esetleges büntetőjogi felelősségéről az igazságügyi szervek döntenek majd. A szabadkai ügyészségen immár egy hónapja tart az előzetes vizsgálat.

Egyébként a VMSZ, akik határozottan elhatárolódtak a polgármester cselekedetétől, nem támogatták elmozdítását.

A nagy Laban-dosszié

Az elmúlt két napban mindenki a szabadkai polgármester botrányáról beszél, amelyből gyorsan országos ügy lett. Ha valaki esetleg lemaradt volna a történésekről, annak összefoglaltuk egy helyen az ezzel kapcsolatos híreket.