Új irányra, új politikára és új vezetőkre van szüksége Magyarországnak Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint, akit szombaton miniszterelnök-jelöltté választott a párt kongresszusa.

Szél Bernadett a megválasztását követően megtartott beszédében a változások legnagyobb akadályának nem a Fidesz-kormányt, hanem az emberek reménytelenségét és elkeseredettségét nevezte, és azt üzente a politikából kiábrándultaknak: az LMP már bizonyította, hogy képes újraírni a politika szabályait.

„Nem azért akarok miniszterelnök lenni, hogy a rendszerváltás pártjai által lefektetett szabályok szerint kormányozzak, hanem azért, hogy átírjam ezeket a szabályokat” – jelentette ki. Azt ígérte: a Szél-kormányban nem lesznek „újracsomagolt” politikusok, választások előtti üres ígérgetések, sem oligarchák, sem aljas alkuk.

A magyar nők mindenre alkalmasak – szögezte le Szél Bernadett üzenve azoknak, akik megkérdőjelezik, hogy nőt kellene az ország miniszterelnökévé választani.

Kijelentette azt is: akik már eddig is kiüresítették az együttműködés fogalmát és fél évvel a választások előtt mandátumbecslésekkel és közvélemény-kutatásokkal jönnek, nem akarnak változtatni a jelenlegi irányon.

Az LMP nem a hatalom átmentését vagy mandátumok elosztását tartja fontosnak, hanem azt, hogy elég erős legyen küldetése teljesítéséhez, Magyarország megújításához – folytatta, majd értékalapú, a magyar nemzet érdekét szolgáló együttműködés fontosságáról beszélt.

Programjukról szólva a tisztességes bérek biztosítását tartotta legfontosabbnak, de leszögezte azt is: Paks II-re semmit sem fognak költeni. Az élelmiszer hazai megtermelését is előtérbe helyezte, de kiemelten szólt az oktatás kérdéséről is, a külpolitikáról pedig azt mondta: Magyarország jó szövetséges és erős ország lesz, a Szél-kormányban pedig működni fog egy „barát-ellenség felismerő rendszer”.