– Szerbia polgárai 17 évvel ezelőtt, szeptember 24-én megdöntötték Slobodan Milošević brutális rezsimjét, de ugyanígy, ugyanilyen közös erővel fogják a történelem szemétdomjára küldeni a Szerb Haladó Párt rezsimjét is – jelentette ki Dragan Šutanovac, a Demokrata Párt elnöke Nišben.

– Nincs ember, aki a mai Szerbiában jobban élne, ha nem tagja a Szerb Haladó Pártnak“ – mondta Šutanovac, tudatja az N1.

– A haladók csak a saját egzisztenciális gondjaikat oldották meg, de 2012-ből származó, a Szalonikiig húzódó csatornákrók, a chipgyárakról, az olcsó lakásokról, az olcsó áramról és a több munkahelyről szóló puszta ígéreteiket nem váltották be“ – emlékeztet a pártelnök, aki az ellenzék soraiban uralkodó állapotokról szólva azt mondta: a szerb ellenzéki színtéren túlteng az önérzet és az egó, az elsőség iránti vágy, de nem találhatóak meg a polgárok számára olyannyira szükséges megoldások. Hozzátette azt is, hogy a demokraták „több mint 40 konkrét megoldási javaslatot kínálnak annak érdekében, hogy az élet az országban azonnal jobbra forduljon“.

A demokraták szóvivője, Branislav Lečić azt mondta: a haladók korrupcióellenes jelszavakkal jutottak hatalomra, ma pedig már az egész társadalmat átszőtte a korrupció. „Senki sem gondol az egzisztenciális kérdésekre anélkül, hogy listázná, milyen kapcsolatoktól remélhet segítséget, függetlenül attól, hogy orvoslátogatásról, rendőrségi ügyről vagy bármi másról legyen szó“ – mondta Lečić.