Az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson, de támogatottsága csökkent. Ugyanaz történt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) esetében is, a Bundestag harmadik számú ereje pedig az Alternatíva Németországnak (AfD) lett, derült ki az urnazárás utáni első eredménybecslésekből.

Az ARD és a ZDF országos köztelevíziók megbízásából a részeredmények alapján készített becslések szerint a CDU/CSU a szavazatok 32,7-33,3 százalékát gyűjtötte össze, szemben a négy évvel ezelőtti 41,5 százalékkal.

Horst Seehofer csak Bajorországban induló keresztény-szocialista pártja (CSU) a Bayerische Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati televízió adatai szerint a szavazatok 38,5 százalékára számíthat, ami a párt történetének legrosszabb eredménye

Az SPD 20,2–20,8 százalékkal végzett a második helyen, a 2013-ban szerzett 25,7 százalék után. Eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 23 százalék volt. Az urnazárás utáni első nyilatkozatában Manuela Schwesig elnökhelyettes bejelentette, hogy a szociáldemokraták ellenzékbe vonulnak. A Bundestag-frakció eddigi vezetőjével Thomas Oppermann-nal közösen adott sajtónyilatkozatban mindketten hangsúlyozták, hogy továbbra is Martin Schulz pártelnöknek kell vezetnie a pártot.

Az exit pollok alapján a kisebb pártok mind erősödtek, és az új Bundestagban az eddigi öt helyett hét párt szerez képvsieletet.

Az eddigi ellenzéki pártok közül a Zöldek szerepeltek jobban, támogatottságuk a 2013-ban szerzett 8,4 százalékról 9,2–9,4 százalékra emelkedett.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) a négy évvel ezelőtti 8,6 százalék után most a szavazatok 8,9 százalékát gyűjtötte össze.

A CDU/CSU-tól jobbra álló szélsőséges Alternatíva 13,2–13,4 százalékos eredménnyel debütál a szövetségi parlamentben. Alexander Gauland, a párt kampányát vezető egyik úgynevezett csúcsjelölt azt mondta, hogy parlamenti pártként „hajtóvadászatot” indítanak Angela Merkel ellen és „vissza fogják szerezni az országot” a németeknek.

A 2013-ban kiesett piacpárti, jobboldali Szabad Demokrata Párt (FDP) 10,1–10,5 százalékkal jut vissza a Bundestagba, olvasható az MTI összefoglalójában.