A címben és alcímben foglalt dupla szlogennel nyitott szerdán a budapesti Hungexpón a 78. OMÉK, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. Ezernél is több kiállító, negyvenezer négyzetméteres kiállítótéren, öt napos rendezvényen várja a látogatókat.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a megnyitó ünnepségen elmondta: az idei kiállítás mottója A Kárpát-medence kincsei”, ami a regionális szemlélet fontosságát jelzi, a külhoni magyar és régióbeli nem magyar termelőkre fordított figyelmet jelképezi.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kiemelte, hogy a kiállítók közül 122 határon túli. Díszvendégként és partnerországként az idén Japánnal ismerkedhetnek meg a látogatók.

Az OMÉK minden páratlan évben kerül megrendezésre. Célja, hogy a gazdálkodóknak megjelenési lehetőséget biztosítson, hogy megjelenjen a technikai fejlődés, képbe kerüljenek az agrárpolitika időszerű kérdései, és nem utolsósorban erősítse a kapcsolatot termelő és fogyasztó között.

Török Árpád adai biotermelő messze földön híres vasborát mutatta be (Fotó: Szabad Magyar Szó)

Török Árpád adai biotermelő messze földön híres vasborát mutatja be (Fotó: Szabad Magyar Szó)

Már Széchenyi István fontosnak tartotta, hogy a magyar mezőgazdaságnak kiállítást és vásárt szervezzen. Így indult az OMÉK 1829-ben, tehát igazán régi rendezvényről van szó, amely túlélt politikai viharokat és háborúkat, hiszen alapvetőan apolitikus témáról van szó, amelynek jelentősége abban rejlik, hogy kizárólag a szaktudásra, profizmusra, a természet iránti alázatra alapul. Enni mindenkinek kell, és annál fontosabb téma, mint hogy milyen minőségű élelmiszer kerül asztalunkra, nem is lehetne manapság. Az élelmiszeripari laborok ontják a mesterséges ízek, illatok , élelmiszerek olyan tömegét, ami könnyen elcsábít és magával sodor. Anélkül, hogy tudnánk, valójában szintetikus élelmiszeren élünk. Ebben az évben a Biosziget, mint önálló kiállítás, pont ennek a témának szentel kiemelkedő figyelmet.

A rendezvény két egymás melletti helyszínen zajlik. A Hungexpo területén a szokásos épületeken belüli kiállítóterek és külső helyszínek, például állatbemutatók, haszongép bemutatók várnak. Oda belépőjegyet kell váltani, viszont a közvetlen mellette lévő Kincsem Park ingyenesen látogatható, olyan folyamatos programokkal, mint a kisborjú- és kisállat-símogatás, lovasbemutatók, magyar kutyafajták (puli, pumi, komondor, kuvasz, vizsla) bírálata és versenye, juhok és kecskék fejési bemutatója.

A kiállításnak több vajdasági résztvevője is van, a Szabad Magyar Szó munkatársa meg is kereste egyiküket. Az interjút olvassa a Családi Kör következő számában!


Fenti galériánk fotói a Szabad Magyar Szó számára készültek.