A Szerb Kormány nem fog elállni a közszférában dolgozók számának csökkentésétől, mivel ez egy olyan reform, amelyet már az elmúlt tíz évben meg kellett volna tenni – mondta Szerbia miniszterelnöke. Ana Brnabić újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy nem lesznek kivételek, így a vranjei önkormányzatnak is 100 munkavállalót kell elbocsájtania.

„Új befektetőket hozunk majd az országba, és azon dolgozunk, hogy előrelátható és stabil üzleti környezetet teremtsünk, azonban a hatalmas közszféra és a szocális alapon történő foglalkoztatás a csőd szélére sodorta az országot” – mondta Brnabić, aki kiemelte, a jelenleg is érvényben levő létszámstop nem azt jelenti, hogy nem lehet majd embereket felvenni olyan munkahelyre, ahol szükség van.

A létszámstop ellenére az egészségügyben 4000 embert vettek fel, de ez csak úgy valósulhatott meg, hogy az adminisztrációban ennyivel csökkent a számuk” – nyilatkozta a miniszterelnök, aki közölte, hogy hajlandó egy asztalhoz ülni és megbeszéléseket folytatni az oktatásban dolgozókkal, akiknek a fizetését biztosan emelik majd, azonban a növelés arányáról ezúttal sem kívánt szólni.