Idén szeptember 16-án, szombaton este került sor a Területi Prima Gálára – írja tudósításában a szoljon.hu, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál.

– Tizenharmadik alkalommal köszönthetjük a Prima jelölteket, a tudomány, a művészet, a kultúra, az oktatás, a sport szűkebb hazánkban tevékenykedő nagyszerűségeit – hangsúlyozta beszédében dr. Lits József megyei VOSZ-elnök.

Kifejtette, hogy a 13-as szám egy kultikus baljós szám. Példaként hozta többek között Roosevelt amerikai elnököt, aki eredményei mellett arról is híres, hogy rettegett tizenharmadikától, és ha egy rendezvényen 13-an ültek egy asztalnál, inkább behívta a titkárnőjét is.

Hasonló aggályokkal azonban nem kellett küzdeniük a szervezőknek, hiszen a nagyszabású rendezvényre jóval többen voltak kíváncsiak. Hogy mennyivel többen, azt jól mutatja az is, hogy a nézőtérre számos pótszéket kellett beállítani, hogy jusson ülőhely minden vendégnek.

Színvonalas műsorszámokkal körítve ismerhette meg a kisfilmes összeállításból a közönség a döntőbe jutott Prima jelölteket. Az elismerésre érdemes megyebeliekre idén is igen szép számú – közel 27 ezer – szavazatot adtak le az Új Néplapból kivágott szelvényeken.

Tízen jutottak be végül az utolsó körbe – az irodalom kategóriából Józsa László, színház és filmművészet kategóriából Gombos Judit, képzőművészet kategóriából a vajdasági származású Verebes György, tudomány kategóriából dr. Csányi Marietta.

Oktatás és köznevelés kategóriából a Tiszapüspöki Általános Iskola, építészet és építőművészet kategóriából Pálinkás István, sajtó kategóriából Pogány Attila, népművészet és közművelődés kategóriából Mihályi Gábor, zeneművészet kategóriából Bakondi András, sport kategóriából pedig Fehér János.

A bemutatást követően elérkeztünk az est legizgalmasabb pillanatához, amikor fény derült arra, kik az idei év – a szavazatok száma és a Tanácsadó Testület véleménye alapján kiválasztott – Prima Díjasai.

Ahogy korábban, ezúttal is hárman kapták meg a Területi Prima Díjjal járó nettó egymillió forintot és Pogány Gábor Benő szobrászművész erre az alkalomra készített Kincsem című plakettjét: Gombos Judit, Verebes György és a Tiszapüspöki Általános Iskola képviseletében Czeglédi Mihály igazgató.

Idén is adtak át Közönségdíjat és Különdíjat, nettó 250-250 ezer forinttal. Az előbbit Józsa László író vehette át lapunk főszerkesztőjétől, Király Ernőtől, utóbbival pedig dr. Csányi Marietta munkásságát ismerték el.

Verebes György:
– Ha az ember ott ül a jelöltek között, már izgul az ember, bár én nem vagyok egy díjközpontú ember. Nagyon örültem a jelölésnek, annak is, hogy bekerültem a döntőbe, de próbáltam inkább a munkára gondolni. Amikor meghallottam a nevem, megdobban a szívem, azt éreztem, úristen, mit fogok most mondani! Ez egy nagyon értékes díj, és bízom benne, hogy rászolgáltam, de abban még inkább bízom, hogy utólag meg fogom szolgálni, tehát ez még csak a kezdet.