Vasárnap délelőtt kezdődött és 16 óráig tartott a szerbiai kórházakban az Ingyenes orvosi vizsgálat nevet viselő akció. Három klinikai központ (Niš, Kragujevac, Újvidék) és még 58 kórház nyitotta ma ki kapuit mindenki előtt, aki szerette volna megmérettetni a cukorszintjét, a vérnyomását, és kíváncsi volt az EKG-vizsgálat eredményére. A szerbiai egészségügyi minisztérium munkatársai jelezték, hogy a jövőben minden hónapban rendeznek majd egy ehhez hasonló nyílt napot, amelyen azokat is megvizsgálják, akiknek nincs betegbiztosításuk.

Akik ma részt vettek az ingyenes vizsgálaton, az ellenőrzés végén kaptak egy jelentést az egészségügyi állapotokról, s ha szükség mutatkozott rá, akkor utalót is a további vizsgálatokra.

„Úgy gondolom, a következő akcióba, amely néhány hét múlva esedékes, már bekapcsoljuk majd az egészségházakat és a klinikai k9özpontokat is” – mondta Zoran Lončar, egészségügyi miniszter.

A minisztérium az akcióval kapcsolatban többször is kihangsúlyozta, hogy az ingyenes, azonban ez nem egészen felel meg a valóságnak, ugyanis az orvosok, a nővérek munkájának a bérét, valamint a fogyóeszközöket minden bizonnyal majd a szerb költségvetésből finanszírozzák, vagyis az ingyenes egészségügyi vizsgálatok során felmerülő többletköltségeket a szerb állampolgárok fizetik.