Ana Brnabić, Szerbia miniszterelnöke vasárnap kijelentette, hogy közel állnak ahhoz a megegyezéshez, amely szerint a közszférában megemelik majd a fizetéseket, azonban azt most sem pontosította, ha be is következik a fizetésemelés, akkor az milyen mértékű lesz.

Brnabić szerint a következő két hétben meg kellene, hogy szülessen a döntés.

„Közel vagyunk a megegyezéshez, de egyelőre többet nem mondhatok” – nyilatkozta a miniszterelnök a vasárnap Belgrádban megrendezett Büszkeségnapi Felvonuláson.