A szerb kormány illetékes bizottsága egyetért azzal, hogy Szerbia kezeskedjen a Hágai Nemzetközi Törvényszéken annak érdekében, hogy a súlyos beteg Ratko Mladićot Szerbiában kezeljék. A miniszteri csapat hamarosan véleményt mond az ügyben, de mindenképpen kedvező döntésre lehet számítani a Novosti szerint.

A szerb kormány hajlandó garanciát vállalni a  srebrenicai népirtással vádolt Ratko Mladićért, ha a hágai Nemzetközi Törvényszék ideiglenesen szabadlábra helyezi a boszniai szerbek egykori katonai parancsnokát, tudatta Nela Kuburović, Szerbia igazságügyminisztere.

A miniszter közölte: a vádlott családjának és védőének kérését tiszteletben tartva az igazságügyi minisztérium megtette a szükséges lépéseket az ideiglenes szabadlábra helyezés kérvényezése érdekében, azonban az erre vonatkozó döntést a belgrádi kormány fogja meghozni. A miniszter arra is emlékeztetett: nem ez az első alkalom, hogy Szerbia garanciát vállal egy hágai vádlottért, ugyanis Vojislav Šešelj ideiglenes szabadlábra helyezésekor is így járt el a szerb kormány.
A boszniai Szerb Köztársaság hadseregének egykori parancsnoka családjának állítása szerint nagyon rossz állapotban van, ezért kérik Mladić ideiglenes szabadlábra helyezését, hogy otthon kezelhessék, ugyanis felettébb elégedetlenek a holland orvosok munkájával.
Ratko Mladićot 2015-ben orosz orvosok vizsgálták meg, és megállapították: egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy figyelemmel kövesse a tárgyalást.
Az egykori tábornok az utóbbi hét évben három agyvérzést és egy szívrohamot kapott, az utolsó agyvérzése 2016 végén volt, azóta teste jobb fele lebénult, időnként emlékezetkiesése van, a vérnyomása meg a 200-at is meghaladja időnként.
A hágai Nemzetközi Törvényszék korábban már elutasította, hogy Mladićot Oroszországba szállítsák gyógykezelésre, mert a moszkvai garanciavállalás ellenére sem bíztak benne, hogy az egykori tábornok visszatérne a hágai börtönbe.
A bíróság néhány hónapja tudatta: az ítélethirdetésig még gyógykezelésre sem helyezik ideiglenesen szabadlábra Mladićot, mert fennáll a szökés veszélye esetében, hiszen több más vádlottal ellentétben az egykori tábornok nem önként adta fel magát, hanem 16 évig szökésben volt.
A Hágai Nemzetközi Törvényszék Mladićot háborús bűnök elkövetésével, többek között a nyolcezer áldozatot követelő srebrenicai népirtásban való vezető szereppel vádolja, elsőfokú ítélet a perében november végén várható.
A vádirat szerint a „Balkán mészárosának” is nevezett Mladić kulcsszereplője volt annak a vérengzésnek, amelyben 1995. júliusában a Srebrenicához tartozó kravicei hangárban több mint ezer muszlimot gyilkoltak meg.
Mladićot 2011 májusában fogták el, és adták ki Hágának, pere 2012-ben kezdődött, a záróbeszédek tavaly decemberben hangoztak el. A most 74 éves Mladićra legfeljebb életfogytiglani börtönbüntetés várhat, ha a bíróság bűnösnek találja a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűnök elkövetésének vádjában.