Néhány nap múlva megnyílik a Szabadka-dél fizetőkapu a Szabadka-Belgrád autópályán, úgyhogy azok, akik ezen a kapun kapcsolódnak be a forgalomba, a kijáratoknál fizetni fognak a pályahasználatért. A „Putevi Srbije“ egyelőre még nem tette közzé árjegyzékét, de tekintettel arra, hogy a megtett kilométerek alapján számláznak, a Szabadka és Újvidék közötti szakasz olyan 400 dinár körüli összegbe kerülhet, tudta meg a Novosti.

A tervek szerint november folyamán befejeződik öt új oldalsó fizetőkapu kiépítése is az autópálya fel- és lejáróknál. Így aztán, a Novosti számításai szerint a Szabadka-Nagyfény közötti szakaszért mintegy 80, a Szabadka-Topolya közöttiért pedig 110 dinárt kell majd fizetni, míg Bácsfeketehegyig 200 dinárt kell perkálni annak, aki Szabadkáról indul. A Verbászig terjedő távért 265, az ókéri (zmajevói) leágazásig mintegy 300 dinárt kell majd fizetni..

„Az újdíj meghatározása ezen az útszakaszon csak az építészeti munkák befejezése után várható, a zárt rendszerben pedig kilométerenként 3.65 dinárt kell majd fizetni. A fizetőkapuk kiépítése több ütemben valósul meg. Az első ütemben épül meg a Szabadka-dél kapu, majd következik a második ütem, amelynek keretében oldalsó kapuk épülnek Szőregtől Szabadkáig, majd ennek befejezését követően a szőregi fizetőkapu megszűnik, s az egész útszakaszon zárt rendszerű lesz az úthasználat megfizettetése. A munkálatok befejezésének határideje október 31-e“ – tudta meg a Novosti a Putevi Srbije illetékeseitől.

Az illetékesek azt is elmondták: a zárt útdíjfizetési rendszerben a megtett kilométerek után kell fizetni, míg a nyílt rendszerben az ár előre meghatározott és egységes minden fizetőállomásnál.