Ivica Dačić külügyminiszter értékelése szerint a bővítés jótékony hatással van az Európai Unióra, mert „vagy folytatódik az uniós bővítés, vagy megkezdődik az EU lassú elhalása“.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán kijelentette: 2019-ig nem lesz bővítés, ugyanis a Nyugat-Balkán egyetlen állama sem fogja teljesíteni a teljes jogú tagsághoz szükséges feltételeket. Dačić ennek kapcsán kijelentette: ez a kijelentés nem különbözik Juncker korábbi mondataitól, sőt, ezúttal finomabban fogalmazott, mint korábban.

A külügyminiszter emlékeztetett, hogy októberben komolyabb párbeszéd kezdődik a 31-es fejezet kapcsán, amely a biztonsági, a védelmi és a külpolitikát taglalja. Hozzátette azt is, hogy Szerbiának a tényleges csatlakozásig van ideje arra, hogy összehangolja kül- és védelmi politikáját az Európai Unióéval. Reményét fejezte ki, hogy addig lezárul Oroszország és az Egyesült Államok közötti nézeteltérés is, mert „amikor elefántok küzdenek, rendszerint a fű látja kárát“.

„Ha Szerbia uniós csatlakozásáig – amelynek időpontját nem ismerjük – nem fejeződik be az Oroszországgal való nézeteltérés, akkor mindannyian nagy gondban leszünk, beleértve az uniót is. Ezért mondom, hogy a magunk érdekeit kell szem előtt tartanunk“ – emelte ki Dačić, tudatja az N1.

A Vöröskereszt tagjainak koszovói letartóztatása kapcsán a miniszter azt mondta, hogy folytatódik a koszovói szerbekkel szembeni nyomásgyakorlás, amely azt üzeni a helyieknek, hogy a szerbeket bármivel meg lehet vádolni. Hozzátette: jogászok csoportjait kell készenlétbe helyezni, akik támogatni fogják a szerb népet Koszovóban. „Hová jutottunk, ha már a Vöröskeresztet is ellenségként aposztrofálják?“ – figyelmeztet a miniszter.