A fesztivál lángját életben kívánják tartani, ezért a körülmények ellenére idén is megtartják a magyarkanizsai rendezvényt, amely mindössze három napos lesz.  Az öt rendkívül sajátságos és különböző zenei eseményre nyolc országból érkeznek muzsikusok.

A Kanizsai Jazz Fesztivál a kezdetektől fogva a zene gyökereitől a kortárs improvizatív zenei formákig terjedő találkozások színhelye, és a közelmúlttól a szabad művészeti formáknak, zenei kísérleteknek, fúzióknak és kísérletezéseknek is helyet ad.

A fesztivál szeptember 14-én, csütörtökön, 20 órakor kezdődik Sagmeister Laura műtermében. Az egyórás koncerten Szelevényi Ákos magyarországi szaxofonista és a brácsán és dobokon játsszó Porteleki Áron duója mutatkozik be. Laura és Ákos régóta ismerik egymást, de Ákos most először szólaltatja meg hangszerét Laura műtermében. Szelevényi gyakran működik együtt Portelekivel különböző projektek kereteiben.

Pénteken, szeptember 15-én a fesztivál átköltözik a Művészetek Házába, ahol a kisszínpadon 20,30-tól egy szlovéniai duó,  Ana Karavanja (hegedű és vokál) és Ina Puntar (vokál) mutatkozik be. 20,30-tól a nagyszínpadon egy régóta várt amerikai triót hallgathatunk meg: John Dikeman (szaxofon), William Parker (bőgő) és Hamid Drake (dobok) muzsikál majd. A jelenlegi európai turné Londonba, Ljubljanába, Pozsonyba, Amsterdamba, Trondheimba viszi őket, de útba ejtik Magyarkanizsát is. A zenészek egyéb felállásokkal már számos zenei albumot tudhatnak maguk mögött. A jelenlegi trió eddig két lemezt adott ki.

Szombaton, szeptember 16-án két debütáló produkció lesz hallható. 20,30-től a kiszszanpadon a bécsi kísérleti csellista Arnold NOID Haberl az újvidéki  Marina Džukljev zongoristával játszik.  Az idei fesztivált Iancu Dumitrescu romániai zeneszerző zenekara, a  Hyperion International Ensemble koncertje zárja. Dumitrescu a kortárs zene legnevezetesebb zeneszerzői közé sorolható. A zenekarnak jelenleg 14 tagja van 6 országból, és turnéjukon az ún. Spectrum XXI  vándorfesztiváljukat népszerűsítik, amellyel felléptek már Bukarestben, Krakkóban, Varsóban, most Magyarkanizsán, és innen Belgrád felé folytatják útjukat.

Szeptember 15-re és 16-ra a belépőjegy 200 dináros áron vásárolható meg, a nyitórendezvény ingyenes.

A fesztivál idei támogatói: Magyarkanizsa község, Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, Societe Generale Bank, Osztrák Kulturális Fórum, Infostud Csoport. Médiapartnerek: Pannon RTV, Panda Rádió, Szabad Magyar Szó. Produkciós partnerek: Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, Art Garni Hotel, Laura Sagmeister Műterem, Audio Solutions Kft., VIFÓ és a Szabadkai Zeneiskola.

További információk, a részletes műsor, az események helyszíne, hely- és belőpőjegy foglalás:

Telefon: 060 0 300 620

E-mail: jazz@kajazz.org

Web: www.kajazz.org

Közösségi háló: www.facebook.com/kanjizajazz

A fesztivál rövid műsorterve:

2017.09.14. – Laura Sagmeister műterme (Nikola Tesla u. 13., Magyarkanizsa)

20:00 – ATELIER IMPROVISATIONS – SZELEVÉNYI Ákos – PORTELEKI Áron duó (HU)

2017.09.15. – Művészetek Háza (Fő tér 9. , Magyarkanizsa)

20:30 – Ana KRAVANJA & Ina PUNTAR duo (SLO)

21.30 h: John DIKEMAN –William PARKER –Hamid DRAKE (USA)

2017.9.16. – Művészetek Háza (Fő tér 9. , Magyarkanizsa)

20.30 h: NOID a.k.a. Arnold HABERL–Marina DŽUKLJEV duó (AT, SRB)

21.30 h: HYPERION INTERNATIONAL ENSEMBLE (RO, HU, SRB, USA, GB, ISR)