Az elmúlt egy hét során előbb a Székelyhon című online lap számolt be arról, hogy Romániában várhatóan két-három héten belül elkezdődnek a Szülőföldön magyarul program kifizetései, pénteken pedig a szlovákiai Új Szó közölt arról írást, hogy a Bethlen-támogatás napokon belül megérkezik.

A Székelyhon Ady-Kovács-Ferenczi Noémitől, a pályáztatást végző Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) munkatársától kapott első kézből információkat, s a Szülőföldön magyarul honlapon már a kifizetés ütemezése is megtalálható.

Az Új Szónak Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke nyilatkozott, aki elmondta, hogy Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár februári bejelentéséhez híven idén a szülők és a diákok már a mintegy 75 eurós, emelt támogatási összeggel számolhatnak. Az utóbbi négy évben pénzhiány miatt 50 eurós összeggel támogatta a magyar állam a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar iskolát látogató diákokat.

Az erdélyi és a felvidéki hírekből kiindulva, minden bizonnyal nemsokára Vajdaságban is elkezdődik majd a támogatások kifizetése.