Szeptember 7-étől a tejben található aflatoxin határértéke az eddigi megengedett ötszöröse lesz – írja a 021-es Rádió honlapja Goran Ješić parlamenti képviselő, korábbi tartományi mezőgazdasági titkár Twitter bejegyzésére hivatkozva. A Szerb Haladó Párt tisztségviselője közzétette annak a szabályzatnak a módosítását, amelyet Branislav Nedimović köztársasági mezőgazdasági miniszter augusztus 31-én látott el kézjegyével.

Az aflatoxin határértékét a kilogrammonkénti 0,05-ről 0,25 mikrogrammra emelő határozat 2018. november 30-ig lesz érvényben.

Néhány évvel ezelőtt Szerbiában már volt ehhez hasonló botrány, amikor a szerbiai tejben talált aflatoxin mennyisége jóval az engedélyezett felett volt. Az aflatoxint az Aspergillus flavus nevű penészgomba termeli. Ez a penészes kukoricán található, amit ha megetetnek a jószággal, akkor az egyébként bizonyítottan rákkeltő anyag a tejbe is belekerül.

Az akkori szerb kormány 2013 februárjában engedélyezte az aflatoxin-határérték megemelését a tej esetében az addigi 0,05-ről 0,5 mikrogrammra kilogrammonként, majd néhány hónap múlva, a nyilvánosság nyomására visszaállította – az EU országok többségében is érvényben levő – korábbi szintre.

Az elmúlt négy évben több alkalommal is szóba került az aflatoxin határértéke, most újfent megemelték, mert úgy tűnik, a minisztérium az aszály okozta károk enyhítésére, egyebek mellett, így készül fel, így ugyanis a gyenge kukorica- és más termés jószágtakarmányként végezheti.