Zentán már ezen a hétvégén elkezdődnek a városnapi rendezvények a zentai csata háromszázhuszadik évfordulójáraemlékezve.

A zentai csata első emlékműve (Fotó: SZMSZ)

A zentai csata első emlékműve (Fotó: SZMSZ)

Szeptember 2-án, szombaton, a Jézus Szíve templomban orgonahangversenyt tartanak és kiállítás nyílik Bánsági orgonaépítők és orgonák címmel. A megnyitón fellép Franz Metz német orgonaművész, akinek műsorán a neves klasszikus zeneszerzők művei mellett bánsági alkotók szerzeményei is szerepelnek.

Csütörtökön este fél nyolctól a városháza dísztermében a helyi Stevan Sremac művelődési központ vegyes kórusa, a petrőci Musica Viva vegyes kar és a topolyai Cantus Firmus Kamarakórus fellépését élvezhetik az érdeklődők.

A XIV. Nemzetközi Hőlégballon Találkozó megnyitóünnepsége szeptember 8-án, délután hat órakor kezdődik a vásártéren. Este hét órától pedig a Stevan Sremac-emlékházban az Irodalmi találkozások elnevezésű rendezvényen Ivana Dimić NIN-dijas írónővel találkozhatnak az érdeklődők.

A zentai városháza (Fotó: SZMSZ)

A zentai városháza (Fotó: SZMSZ)

A Fő téren pedig este nyolc órától Indira Levak horvát énekesnő lép fel, majd az AS Fm partiján DJ Groover szórakoztatja a közönséget.
Szombaton délelőtt sportrendezvényeket tartanak: a zentai és a hódmezővásárhelyi teniszezők sorrendben harmincadik találkozójukon mérik össze tudásukat, és a Népkertben rendezik meg a Zentai tájfutóbajnokságot is.
A legkisebbek a Zentai Ifjúsági Szervezet városnapi kincskeresőjén vehetnek részt: a szórakoztató, játékos, a város különféle pontjain zajló helyismereti vetélkedő délelőtt 10 órakor a Főtérről indul. Ugyancsak tíztől a városháza dísztermében nemzetközi történész konferenciát rendeznek.
A Tisza-parti sétányon a tűzijáték előtt, este fél kilenctől tűzzsonglőrök szórakoztatják a közönséget. A magyarországi Republic zenekar koncertje a Fő téren lévő nagyszínpadon este fél tízkor kezdődik, ezt pedig a Freedom Motorkerékpáros Klub fáklyás felvonulása követi, majd pedig az Allow rockegyüttes bulija zárja a szombati programot.
Szeptember 10-én, vasárnap délelőtt a Tisza-parton nemzetközi horgászversenyt, a Népkertben 10 órától pedig nemzetközi 2D örömijász versenyt rendeznek.
A Kertek Helyi Közösségben lévő Lisieux-i Kis Szent Teréz emléktemplomnál délután négy órától a községben tevékenykedő magyar hagyományőrző csoportok lépnek fel, este hét órától pedig a REtrosonG énekegyüttes koncertje következik. Este nyolc órától a vajdasági válogatott tánckar, kamaratáncegyüttes és a Fokos zenekar Létünk című táncszínházi produkcióját tekintheti meg a közönség.
Szeptember 11-én, hétfőn a reggeli órákban a városi parkban lévő zenepavilonban a Zentai Fúvószenekar lép fel. Délután három órakor kezdődik az emléktemplom szentelési ünnepsége, amit a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ünnepi műsora követ.