A főbejáraton vonult be, majd a hátsó ajtón távozott a szabadkai Alapfokú Ügyészségről Bogdan Laban a város polgármestere, akit a Vladimir Polovina elleni fenyegetés ügyében hallgattak meg. A város első embere nyilvánvalóan így kívánta elkerülni az újságírók kérdéseit – írja a Magločistač.

Laban reggel fél kilenc körül érkezett az ügyészségre. Tanúként meghallgatták Predrag Radivojevićet a városi útigazgatási, építészeti és lakhatási közvállalat igazgatóját és Spasoje Vujovićot is.

A Magločistač úgy tudja, a meghallgatáson szó volt a nyilvánosságra került hangfelvételről is, az ügyészség ezután dönti el, figyelembe veszi-e mint bizonyítékot.

A helyszínen a B92 és a Beta újságírói voltak jelen, akiket nem engedtek be az épületbe, még a toalettbe sem, a biztonsági emberek azt mondták nekik, nemkívánatosak az épületben.

Polovina először azt ígérte, a nap folyamán közleményt ad ki, végül azonban úgy döntött, majd csak minden tanú meghallgatása után fordul a nyilvánossághoz.

(Fotó: Magločistač)

Egyre duzzadó Laban-dossziénk itt olvasható:

A nagy Laban-dosszié

Az elmúlt két napban mindenki a szabadkai polgármester botrányáról beszél, amelyből gyorsan országos ügy lett. Ha valaki esetleg lemaradt volna a történésekről, annak összefoglaltuk egy helyen az ezzel kapcsolatos híreket.